A vezető részvények közül csak a Richter tudta megőrizni előző napi záró árát, a többi papír kivétel nélkül jelentősen gyengült.
A nap vesztese a MOL volt; az olajipari társaság részvényeinek ára 5,6 százalékkal csökkent.

A Terrorelhárítási Központ (TEK) korábbi főigazgatója, Hajdu János az egyetlen gyanúsítottja az "aranykonvoj" néven elhíresült ügynek, amelyben jelenleg a mobiltelefonját is vizsgálja a vádhatóság. A nyomozás hét ukrán állampolgár sanyargatással elkövetett személyi szabadságának megsértése miatt folyik, miközben az ügyészek arra keresik a választ, hogy miről egyeztetett Hajdu a fogvatartás óráiban Orbán Viktor volt miniszterelnökkel egy olyan ügyben, amely időközben súlyos politikai és ügyészségi belháborút robbantott ki - számolt be a Telex.
Kálnoki-Kiss Attila azt mondta, hogy bár megmarad a TAO-rendszer, nagyon komoly reformot hajtanak rajta végre, mert a jelenlegi rendzser működésében több minden sem nevezhető optimálisnak.
The president sought to end automatic citizenship for babies born in the US to parents who are in the country temporarily or illegally.