Infostart.hu
eur:
355.8
usd:
312.71
bux:
139468.07
2026. július 2. csütörtök Ottó

Gyurcsány: nem versenyképes vállalkozás ne kapjon támogatást

Hibás gazdaságpolitika lenne támogatni az uniós szinten nem versenyképes magyar kis- és közepes vállalkozásokat, ezek összeolvadására, együttműködésére van szükség - jelentette ki a miniszterelnök a Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) rendezvényén.

Gyurcsány Ferenc a gyáriparosok és munkaadók országos szövetségének meghívására ismertette pártja gazdasági programját, egyben vitába szállt az MGYOSZ programjának néhány pontjával.

Elmondta például, hogy nem szabad a kis- és közepes vállalkozókat azzal áltatni, hogy jelentős állami tőketámogatást kapnak.

Gyurcsány Ferenc szerint csak úgy lesznek fejlettek a kis- és közepes vállalkozások Magyarországon, ha közülük sok százezer összeolvad.

A miniszterelnök elmondta: az országban komoly kiadást igényelnek a fejlesztések, ugyanakkor csökkenteni kell a költségvetési hiányt is.

A kettő együtt viszont kizárja azt, hogy radikális adó- és járulékcsökkentést is végre lehessen hajtani - tette hozzá.

A kormányfő szerint a radikális adó- és járulékcsökkentés csak a könnyűiparhoz közel álló ágazatokban növelné némileg a létszámot, az országnak viszont nem ezekben az ágazatokban kell munkahelyeket teremtenie.

Széles: a magyar államapparátus nem tud végrehajtani

A magyar államapparátus a legígéretesebb választási programokat sem képes végrehajtani - jelentette ki Széles Gábor, a Gyáriparosok Országos Szövetségének elnöke Gyurcsány Ferenc látogatáskor.

Széles Gábor szerint az államapparátus nem rendelkezik azokkal a rendszerekkel, amelyek a központi kormányzati döntések végrehajtását biztosítanák.

A mindenkori kormánynak szorosabb kapcsolatra kell törekednie az Érdekegyeztető Tanáccsal, mert annak tagjai érdemi segítséget tudnak nyújtani ezen a téren is - tette hozzá az MGYOSZ elnöke.

Széles Gábor azt is elmondta, hogy az Érdekegyeztető Tanácsban érdemi döntések Horn Gyula miniszterelnökségének elején születtek, amikor az ország gazdasági helyzete kikényszerítette a Bokros-csomagot.

A következő kormány ismét olyan helyzetben lesz, hogy rászorul majd egy hasonló együttműködésre - jelentette ki.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Aleksandar Vucic szerb elnök a hétvégén egy belgrádi rendezvényen bejelentette, hogy néhány héten belül lemond – de ezzel nem tűnik el a politikából, épp ellenkezőleg: valószínűleg miniszterelnökként akarja majd tovább irányítani a folyamatokat az országban, ahol másfél éve folyamatosak a tüntetések. Zsivity Tímea szakértő segített értelmezni a helyzetet az InfoRádióban.

Lecsaptak a durva viharok, itt a figyelmeztetés is – videók, képek

Az ország nyugati és keleti felén is károkat okozott a vihar szerdán, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében sok helyen kérik a tűzoltók segítségét – közölte a katasztrófavédelem a honlapján. A lakossági képek, videók tanúsága szerint hatalmas esőkkel, jégveréssel, légzuhataggal érkezett a lehűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×