Infostart.hu
eur:
362.74
usd:
317.5
bux:
151759.74
2026. szeptember 23. szerda Tekla

Demján: jobb lett volna, ha összeomlik a gazdaság

Káros volt a Bokros-csomag, mert nélküle már 1996-97-ben összeomlott volna a magyar gazdaság, így nem lehetett volna máig halogatni a szükséges reformokat - jelentette ki Demján Sándor, a Vállakozók és Munkaadók Országos Szövetségének elnöke az amerikai, a brit és a kanadai kereskedelmi kamara által szervezett üzleti fórumon.

A tavaly az Ernst and Young nemzetközi tanácsadó cég által az év üzletemberének választott Demján Sándor tíz pontban foglalta össze a Vállakozók és Munkaadók Országos Szövetségének (VOSZ) elvárásait a hazai gazdasági és politikai élettel szemben.

A program lényege, hogy képzett munkaerőre és versenyképes adórendszerre van szükség, elő kell segíteni, hogy a munkavállalók legalább a bruttó bérük felét megkapják, ne csak az egyharmadát, mint jelenleg.

Demján Sándor szerint növelni kell a szakszervezetek szerepét, és négy évre szóló, kiszámítható gazdaságpolitikát kell hirdetni, bármelyik párt is alakít kormányt.

A Trigránit Rt. elnök-alapítója hangsúlyozta: fejleszteni kell a külpiacokat, mert a magyar gazdaság exportorientált. Emellett sürgős a közigazgatás reformja, valamint az oktatás-szakképzés átalakítása.

A VOSZ elnöke elengedhetetlennek nevezte a kis- és középvállalkozások támogatását, amelyet szerinte nem ingyenes tőkejuttatással, hanem kedvezményes kamatozású kölcsönökkel kell megtenni.

Emellett szigorítani kell a fizetési fegyelmet, és rendezni kell a körbetartozások problémáját - tette hozzá az üzletember.

Ártott a Bokros-csomag

Demján Sándor beszéde végén azt mondta: mindig egyetértett a Bokros Lajos által bevezetett szigorú programmal, most azonban úgy látja: a Bokros-csomag hátrányt jelentett Magyarország számára, enélkül ugyanis már 1996-97-ben összeomlott volna az ország gazdasága, és ezáltal elkerülhetetlenek lettek volna a reformok.

A Bokros-csomag végeredményben csak elodázta a halaszthatatlan reformlépéseket - hangsúlyozta a VOSZ elnöke.

Befektetői kivonulás?

A konferencián felszólalt a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, a Közúti Fuvarozók Egyesületének elnöke, az építőipari vállalkozások, valamint a kiskereskedelmi szektor képviselője is.

Õk egyebek közt kiszámítható gazdaságpolitikát, az állam példamutatását - például a körbetartozások rendezését -, valamint a kormányzati elhatározást hiányolták, ami szerintük ahhoz vezethet, hogy a befektetők nem várják meg az új kormány intézkedéseit, és már korábban kivonulnak a pénz- és tőkepiacokról.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Seremet Sándor az Arénában: Oroszországról homlokegyenest ellenkező dolgokat gondolnak egyszerre

Seremet Sándor az Arénában: Oroszországról homlokegyenest ellenkező dolgokat gondolnak egyszerre

Hol azt gondolják és írják, hogy Oroszország már az összeomlás szélén áll, hol pedig azt, hogy bármikor megtámadhatja a NATO-t, lerohanhatja a Baltikumot. Az orosz parlament szerepe formális, a valódi döntések az elnöki hivatalban születnek, az orosz vezetés a választásokkal a rendszer stabilitását és a helyi vezetők mozgósítási képességét is felméri – többek között erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Seremet Sándor, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója.

„Sikerült már kinyitni az aktákat?” – Magyar Péter élesen válaszolt az ügyészségnek

„Amikor maffiózókat védelmeztek, nem vagytok ilyen önérzetesek” – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Legfőbb Ügyészség kedden késő este kiadott közleményére.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emeritus professzora
Kiszámolták az összeget: ennyire fáj a dízelkrízis az autósoknak

Kiszámolták az összeget: ennyire fáj a dízelkrízis az autósoknak

A Hormuzi-szoros körüli feszültségek és az orosz finomítókat ért csapások miatt az európai dízelárak az év elejéhez képest 40 százalékkal emelkedtek, ami tankolásonként átlagosan mintegy 30 eurós többletköltséget jelent az autósoknak. Európa különösen kiszolgáltatott, mivel a gázolaj a kőolajfelhasználás több mint 40 százalékát teszi ki, ami kétszerese az amerikai aránynak. A Transport & Environment civil szervezet rövid távon sebességkorlátozás-csökkentést és távmunka-ösztönzést javasol, hosszabb távon pedig a belső égésű motorok fokozatos kivezetése mellett érvel. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×