Infostart.hu
eur:
363.21
usd:
318.09
bux:
152310.9
2026. szeptember 23. szerda Tekla

Ferihegy Közép-Európa legdrágább repülőtere

Öt százalékkal csökkenti a ferihegyi repülőtér leszállási díjait és reptéri illetékeit a Budapest Airport (BA) Rt. Chris Woodruff vezérigazgató az InfoRádiónak elmondta: pillanatnyilag Ferihegy közép-kelet Európa legdrágább repülőtere.

  • Miért döntöttek az árcsökkentés mellett

    A budapesti repülőtér a légitársaságok számára közép-kelet Európa legdrágább repülőtere, és ilyen árak mellett a társaságok nem tudják növelni utasszámukat, tehát a repülőtér sem tudja teljesíteni saját növekedési és fejlesztési céljait, végső soron pedig Magyarország növekedését is visszafogja az árszint.

    Mennyivel drágább Budapest a környező országok repülőtereinél

    Vegyük például Prágát, amelynél Budapest húsz százalékkal drágább. Ezért a Budapest Airportnak évről evre csökkenteni kell az árait. A mostani tehát egy folyamat kezdete, amelynek a végcélja az, hogy a térségben vrsenyképes árakkal vonzzák ide azokat a légitársaságokat, amelyek nem Budapestet választják.

    A szakszervezetekkel januárban kötött három éves megállapodás nem nehezíti-e majd meg a hatékonyság növelését, illetve az árcsökkentést

    A megállapodás nagymértékben befolyásolja a terveket, de pozitív éretelmben, ugyanis a szakszervezetek elfogadták a vezetés eléképzeléseit és üzleti tervét. A társaság sokkal hatékonyabban kell működjön, hogy megengedhesse magának az árcsökkentést. A dolgozók és a szakszervezet elfogadták ezt, megértették a változás szükségessét. A szakszervezetkkel kötött megállapodás jó a cégnek, amely így megvalósíthatja terveit, jó a szakszervezeteknek, mert biztonságot nyújt és Magyarországnak is jó, mert jelzi a cég hosszú távú elkötelezettségét.


KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

„Sikerült már kinyitni az aktákat?” – Magyar Péter élesen válaszolt az ügyészségnek

„Amikor maffiózókat védelmeztek, nem vagytok ilyen önérzetesek” – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Legfőbb Ügyészség kedden késő este kiadott közleményére.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emeritus professzora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×