Infostart.hu
eur:
363.54
usd:
312.66
bux:
148969.39
2026. szeptember 9. szerda Ádám
Nyitókép: Unsplash

Merőben új kütyükkel rukkolhat elő hamarosan a Samsung

Az újdonságok a mesterséges intelligencia köré épülhetnek, azonban a vállalat nem szeretne belesétálni azokba a csapdákba, amikbe korábban több kisebb cég is beleesett.

A Samsung által 2024-ben bemutatott okosgyűrű, bár funkcióiban hasonlított az okosórára, egyértelmű jelzés lehet arra vonatkozóan, hogy a vállalat milyen irányban gondolkodik – írja a CNN cikke nyomán a hvg.hu.

Ezt a Samsung mobil divíziójának igazgatója, Choi Won-joon nyilatkozata is erősíti, amit a hírügynökségnek adott. Elmondása szerint a mesterséges intelligencia révén olyan új eszközök jöhetnek, melyek gyorsabb kommunikációt tesznek lehetővé, nem mellesleg a dolgok gyors elintézését is megkönnyítik, mindezt anélkül, hogy a telefont elő kellene venni.

A vállalat értelmezésében ezek az eszközök lehetnek nyakon, fülön, vagy ujjon hordható készülékek, azaz akár fülbevalókról és nyakláncokról is szó lehet, a már említett gyűrű mellett.

Az igazgató kifejtette, hisznek benne, hogy az eszköznek viselhetőnek kell lennie, amit nem szükséges cipelni.

Az, hogy a gyakorlatban milyen készülékekkel jönnek majd ki, egyelőre természetesen nem tudni.

A lap hozzáteszi, számításba kell venni azt is, hogy a közelmúltban az MI köré felhúzott eszközök világa jelenleg nem mentes a csúfos bukásoktól: elég csak a Humane Ai Pin nevű eszközére gondolni, ami azzal az ígérettel indult, hogy majd leváltja az okostelefonokat. Végül nem így lett, sőt, azok is pórul jártak, akik megvették az egyébként igen borsos árú, és külön előfizetést igénylő kütyüt: a céget eladták, az Ai Pint kiszolgáló szervereket pedig leállították.

Choi Won-joon úgy véli, a Samsung megközelítése teljesen más lehet ezen a téren, és inkább olyan eszközökben gondolkodnak, amik a telefon kiegészítőjeként funkcionálnak, nem önálló termékként. Azt viszont megerősítette, hogy az okos szemüvegen már nagy erőkkel dolgoznak.

Címlapról ajánljuk

Prőhle Gergely az Arénában: az AfD elleni fegyver majd az lesz, ahogy kormányoz

A befektetők elmenekülése vagy a vonatok pontos indulása lesz-e az AfD szász-anhalti győzelmének következménye? Erről is beszélt Prőhle Gergely korábbi berlini magyar nagykövet, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója az InfoRádió Arénájában.
inforadio
ARÉNA
2026.09.09. szerda, 18:00
Hankó Zoltán
a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke
Újra emelkedik az olajár - Mi történik a tőzsdéken?

Újra emelkedik az olajár - Mi történik a tőzsdéken?

Az amerikai tőzsdéken nem volt hétfőn kereskedés, így innen nem érkezett iránymutatás, az ázsiai részvénypiacok és az európai indexek pedig a befektetői bizonytalanságról árulkodtak, nagyrészt estek a keddi kereskedésben. Az olajár emelkedik az elhúzódó közel-keleti feszültségek közepette, ami rányomja a bélyegét a hangulatra. A nap legfontosabb adata hazai szempontból a reggel megjelent inflációs statisztika: augusztusban 1,3 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak az egy évvel korábbi szinthez képest, ami kissé visszafogottabb emelkedés, mint amit az elemzők vártak. Az inflációs folyamatok pedig akár az MNB kamatdöntéseire is hatással lehetnek ősszel. A magyar tőzsde jelentős emelkedéssel zárt, Amerikában pedig végig borús volt a hangulat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×