Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: Pexels

Sokkoló térkép a budapesti kerékpáros-balesetekről

Huszonhárom százalékkal növekedett idén a súlyos kerékpáros balesetek száma Budapesten a legfrissebb statisztikai adatok szerint.

Míg tavaly első félévben 275 kerékpáros baleset történt Budapesten, idén ugyanebben az időszakban 309 volt, ami 12 százalékos emelkedés. A súlyos balesetek száma meredekebben emelkedett, 23 százalékkal több volt belőlük idén a KSH adatai szerint. Halálos baleset ugyanúgy egy volt, mint tavaly az első hat hónapban - írja a Kerékagy.

A baleseteket nagyjából azonos arányban okozták a kerékpárosok és autóvezetők: a tavalyi és idei félév összesített adatai alapján a 781 balesetből 384-ben volt okozó a bringás, míg 309-ben volt az elszenvedő fél.

A blog összesítése szerint a 13. kerületben kell a legóvatosabban kerékpározni, itt ugyanis kiemelkedően magas volt az ütközések száma. Zuglóban és Óbudán, valamint a XI. kerületben volt még sok baleset a többi városrészhez képest. A legkevesebb a 19., a 18. és 23. kerületben történt.

A Károly körúton, a Gogol utcában, a Bajcsy-Zsilinszky úton, a Thököly úton és az óbudai Árpád fejedelem úton beszélhetünk a balesetek nagyobb sűrűsödéséről, ez a Kerékagy térképéről olvasható le.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Sokkoló vereséget hozott Trump elhibázott háborús stratégiája - Fordulat vagy igazi katasztrófa vár most a világra?

Sokkoló vereséget hozott Trump elhibázott háborús stratégiája - Fordulat vagy igazi katasztrófa vár most a világra?

Történelmi kudarcot szenvedett a Republikánus Párt az időközi választásokon; az gyorsan világossá vált, hogy ennek elsődleges oka, hogy a Donald Trump (és Benjámin Netanjahu) által megindított iráni háború hatásai miatt az egekbe szöktek a megélhetési költségek az Egyesült Államokban. Erről Trump alelnöke, JD Vance kifejezetten nyílt és kritikus hangnemeben írt, de maga az elnök is elismerte, hogy a konfliktusnak „köze volt” a vereséghez. Választási kudarccal való szembenézés és kiábrándulás ide vagy oda, tény, hogy az iráni háború továbbra is megoldatlan kérdés, ennek a lezárásához egy „bocsi, de meggondoltam magam” nyilvánvalóan nem lesz elég. Nézzük meg, milyen irányba folytatódhat most a konfliktus.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×