Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Tragédia az Állatkertben

Elpusztult a nemrégiben született tapírborjú a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A boncolás a szív- és vázizmok elfajulását, illetve súlyos fokú májelfajulást állapított meg: ezeket az anyai gondoskodás, illetve az állatkerti szakemberek erőfeszítései sem tudták ellensúlyozni.

A Fővárosi Állat- és Növénykert kedden jelentette be a szomorú hírt, hogy elpusztult a nemrégiben született tapírborjú. A kicsi szeptember 2-án, vasárnap látta meg a napvilágot, születését három napra rá hozta nyilvánosságra a városligeti intézmény. Bár az apróság a kifutóban, a nagyközönség szeme láttára született, az első napokat az anyaállattal együtt egy elkülönített istállóban töltötte. A tervek szerint e hét közepén mutatták volna be a nagyközönségnek.

Az intézmény közleménye szerint az újszülött állat kezdetben elég életerősnek tűnt, és az emlőket is megtalálta, így az Állatkert munkatársai bizakodóak voltak. A hét végére azonban láthatóan gyengülni kezdett, a kelleténél többet pihent, s végül már az állatorvosoknak is be kellett avatkozniuk, illetve mesterséges táplálással egészítették ki az anyatejet. Mint kiderült, a kistapír olyan egészségi problémákkal született, amelyet az anyai gondoskodás, és az állatorvosok és a gondozók életmentést célzó erőfeszítései sem tudtak ellensúlyozni. A kicsi szombaton pusztult el, de az Állatkert a bejelentéssel meg akarta várni a boncolási és laboreredményeket. A boncolás során a szív- és vázizomzat elfajulását, súlyos fokú májelfajulást és szemelváltozásokat állapítottak meg.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×