eur:
402.13
usd:
383.27
bux:
87542.1
2025. február 16. vasárnap Julianna, Lilla

Túl lelkesek a hobbirégészek

Nem tud lépést tartani a dán nemzeti múzeum a túlságosan sikeres amatőr régészekkel, akik annyi ígéretes történelmi kincset tárnak fel az országban, hogy az intézmény nem képes időben feldolgozni a beérkező leleteket - írja a The Local című internetes oldal.

"Egyre jobban és jobban lemaradunk" - nyilatkozta a múzeum szóvivője egy helyi lapnak. Mads Schear Mikkelsen szerint ugyan magas prioritást élveznek a múzeumhoz tartozó területen megtalált kincsek, de az intézménynek más fontos feladatai is lennének.

A dán törvények szerint minden feltárt történelmi lelet az állam tulajdonát képezi, felfedezőjük anyagi kárpótlásra számíthat átadásukért. A beküldött leletek megugró száma miatt jelenleg az amatőr régészek két és fél évet is várakozhatnak a pénzükre.

A szóvivő elmondta azt is, hogy a feltárt leletek száma minden évben új rekordot dönt. Becslése szerint 2016-ban akár 12 ezer leletet is regisztrálhatnak, miután a számuk 2015-ben majdnem elérte a 10 ezret is. Mindez tavaly 4,2 millió dán korona (178 millió forint) kifizetését jelentette az amatőr régészek részére.

Az elmúlt időszakban feltárt jelentős dán leletek között volt a valaha megtalált legnagyobb viking aranyékszerkészlet, egy, a kereszténység Dániába érkezésének történetét új megvilágításba helyező 1100 éves feszület, bronzkori napimádó papkirályok által használt 2 ezer darabos aranyspirál-gyűjtemény, valamint egy 250 éve eltűnt nagyméretű rúnakő is, amely egy földműves udvarából került elő.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.02.17. hétfő, 18:00
Csiki Varga Tamás
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa
Sürgősen összehívták az uniós külügyminisztereket, nagy pofon készül Európa számára – Híreink az orosz–ukrán háborúról vasárnap

Sürgősen összehívták az uniós külügyminisztereket, nagy pofon készül Európa számára – Híreink az orosz–ukrán háborúról vasárnap

Akár már február végén sor kerülhet Donald Trump és Vlagyimir Putyin csúcstalálkozójára Szaúd-Arábiában. Két magasrangú amerikai tisztviselő állítólag már úton is van a közel-keleti országba. Nagyon úgy néz ki, hogy Washington és Moszkva kihagyja Európát az Ukrajnáról szóló béketárgyalásokból. A Münchenben tartózkodó EU-s külügyminiszterek vasárnap reggel rendkívüli ülésre jöttek össze, a jövő héten pedig rendkívüli uniós csúcs jöhet Párizsban, amelyre a brit kormányfőt is várják. Az ukrán kormányzat Münchenben megerősítette, hogy Magyarország blokkolja Ukrajna uniós csatalkozási folyamatát. Hírfolyamunk folyamatosan frissül az ukrajnai háború és a müncheni biztonsági konferencia híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×