eur:
393.71
usd:
364.73
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Tárki: a visegrádi országok közül a lengyelek a leginkább befogadók

A visegrádi országok (V4) közül a lengyelek a leginkább befogadók, a szlovákok a leginkább elutasítók a háborús övezetekből, illetve a Közel-Keletről és Afrikából érkező menekültekkel kapcsolatban - olvasható a Tárki szerdai, az MTI-hez eljuttatott közleményében.

A közvélemény-kutató cég tájékoztatása szerint a Közép-Európai Közvélemény-kutató Társulás 2015 utolsó negyedévében a menekültek befogadásával kapcsolatban végzett vizsgálatot négy közép-európai országban (Szlovákiában szeptember 1-9. között, Csehországban szeptember 7-14. között, Lengyelországban augusztus 17-24. között és Magyarországon október 16-23. között).

A kutatásból kiderül, hogy a háborús övezetekből érkező menekültek befogadásával kapcsolatban leginkább a szlovákiai válaszadók elutasítóak: kétszer annyian (63 százalék) válaszoltak úgy, hogy egyáltalán nem kellene befogadni az innen érkező menekülteket, mint a leginkább befogadónak számító lengyel válaszadók (32 százalék). A magyar lakosság véleménye a lengyelekhez áll közel, a válaszadók 38 százaléka nem fogadna be menekülteket, hat százalékuk szerint letelepedésüket is engedni kellene, 50 százalékuk úgy véli, csak arra az időre kellene befogadni őket, amíg vissza nem térhetnek hazájukba, míg további hat százalékuk nem tudott dönteni.

Arra a kérdésre, hogy "be kellene-e fogadni a Közel-Keletről, illetve Afrikából érkező menekülteket?", mind a négy ország lakossága jóval kevésbé befogadó módon válaszolt. A lengyelek ugyanakkor e tekintetben is befogadóbbak a másik három ország polgárainál, a kutatás szerint 55 százalékuk inkább nem, vagy egyáltalán nem fogadna be menekülteket ezekből a térségekből. A magyar válaszadók húsz százaléka befogadná, vagy inkább befogadná ezeket a menekülteket, 71 százalékuk inkább nem, vagy egyáltalán nem, kilenc százalékuk nem tudott válaszolni. A megkérdezettek közül Csehországban 69 százalék, Szlovákiában 74 százalék inkább nem, vagy egyáltalán nem fogadna be embereket ezekből a térségekből.

Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×