Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

25 ezer férfit érint a prosztatarák Magyarországon

Az elmúlt időszakban sokat javult a prosztatarákban szenvedők helyzete, azonban fontos lenne, hogy az 50 év feletti férfiak évente szűrővizsgálatokon vegyenek részt - mondta Dr. Tenke Péter professzor, a Magyar Urológus Társaság elnöke, amely a napokban kongresszust tart a témában.

A Magyar Urológus Társaság évi kongresszusát tartjuk november 5 és 7-e között. Fő témánk az uroonkológia, beleértve a prosztatarák, a hólyagdaganatok, a vesedaganatok, és a heredaganatok témáját - közölte a professzor.

Elsősorban az elmúlt időszakban történt lényeges változásokat, újszerű technikákat, új gyógyszereket, újabb vizsgálatok eredményeit közöljük, és ezáltal a saját irányelveinket próbáljuk közelíteni az Európai Urológus Társaság elveihez, ami szintén évről évre megújulást eredményez a különféle új vizsgálatoknak, kutatási eredményeknek köszönhetően - ismertette Dr. Tenke Péter.

Mint elmondta: az elmúlt években a prosztatarák gyógyszeres kezelésében lényeges lépések történtek. A világban olyan kutatási eredmények kerültek napvilágra, amelyek a prosztatarák előrehaladott stádiumában bizonyos gyógyszerekkel nem csak a progressziót - tehát a rosszabbodásmentes túlélést - lehet növelni, hanem a kemoterápiák előtt és után is újabb lehetőségek nyíltak meg a prosztatarákos betegek számára, ami mindenképpen forradalmasította az előrehaladott prosztatarák gyógyszeres kezelésének lehetőségeit - fogalmazott a társaság elnöke.

Mivel a férfiak kevesebb mint 50 százaléka fordul orvoshoz - mivel úgy gondolják, hogy vesztenek férfiasságukból, ha a gondoskodás vagy a korai felismerés miatt orvoshoz fordulnának - a feleségeket és gyerekeket szólítjuk meg, hogy próbálják meg rávenni a férfiakat arra, hogy 50 év fölött évente egyszer forduljanak urológushoz - tette hozzá.

A prosztatadaganatos betegséggel élők száma Magyarországon meghaladja a 25 ezret, évente körülbelül 3800 új megbetegedést regisztrálunk, és 1700 embert veszítünk el a betegség miatt prosztatarákot - mondta Dr. Bodoky György, a Magyar Klinikai Onkológiai Társaság tiszteletbeli elnöke.

A probléma az, hogy egészen nyilvánvalóan aluldiagnosztizált ez a betegség. Sok betegnél ki sem derül a betegség, mielőtt elhunyna. Éppen ezért nagyon fontos lenne ennek a betegségnek az időben való felismerése - hangsúlyozta Dr. Bodoky György, az Egyesített Szent István és Szent László Kórház Onkológiai Centrumának vezető főorvosa.

Kifejtette: egyrészt az egészségtudatossággal sajnos Magyarországon jelentős problémák vannak, másrészt a prosztatadaganat egy szenzitív betegség - a büszke férfiak sok esetben a korai panaszokkal sajnos nem fordulnak orvoshoz.

A konferencia egyik legfontosabb témája, hogy az urológiai ellátó hálózatból minél gyorsabban kerülhessenek át a betegek az onkológiai ellátó hálózatba, hogy időben megkezdődhessen a daganatellenes kezelés - fogalmazott a tiszteletbeli elnök.

Hangsúlyozta: vannak eszközök a betegség szűrésére - legalábbis egy fokozott kockázatú csoport szűrésére - amivel a gyógyítható állapotban felfedezett betegségek száma emelkedhetne. Szeretnénk elérni azt, hogy lehetőség nyíljon a magyar férfiak számára is a PSA-szint mérésére - tette hozzá Dr. Bodoky György.

A témában csütörtöktől szombatig tartanak nemzetközi konferenciát Budapesten.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×