Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Több mint hetven program a szekszárdi szüreti napokon

Több mint hetven program, kiállítás, irodalmi bemutató, borkóstoló, népzenei és könnyűzenei koncert várja a közönséget a szekszárdi szüreti napokon, amelyet szeptember 17. és 20. között rendeznek meg a tolnai megyeszékhelyen.

A fesztiválról tartott keddi sajtótájékoztatón Ács Rezső, a város polgármestere elmondta: a hetvenhárom program között negyven színpadi produkciót láthatnak az érdeklődők. A hagyományos fesztivál leglátványosabb eseményén, a szüreti meneten várhatóan mintegy kétezren vonulnak fel, köztük borászok, gyermek és felnőtt néptáncosok. A négynapos programot, amelyet szeptember 18-án Kövér László, az országgyűlés elnöke, a rendezvény fővédnöke, illetve Kis Miklós Zsolt agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár, védnök nyit meg, 45-50 ezer embert várnak - tette hozzá.

Halmai-Nagy Róbert, a rendező Babits Mihály Kulturális Központ igazgatója kiemelte: a program összeállításánál igyekeztek minél több igényt kielégíteni, ezért a szórakoztató koncertek mellett fellép a Csík Zenekar Rúzsa Magdival és a Kiscsillag is. Számos világ- és népzenei koncertet kínálnak a közönségnek: játszik majd Szekszárdon a Kerekes Band, Zsikó Zoltán és zenekara, a Roma Hungarikum Állami Művészegyüttes és a Rendhagyó Prímástalálkozó nevű formáció, amelyben Pál István "Szalonna" és Vizeli Balázs is fellép. A vármegyeháza kávézójában több irodalmi találkozó is lesz, köztük vasárnap Lackfi János költővel találkozhatnak az olvasók.

A Béla király téren felállítandó borudvarban 39 borászat - köztük két pincészet a tolnai borvidékről -, valamint két pálinkaház mutatja be borait, párlatait - mondta Herrné Szabadi Judit, a társszervező Szekszárdi Borvidék Nonprofit Kft. ügyvezetője. A borkedvelők egészen biztosan megkóstolhatják a friss szekszárdi rozékat, és nem maradnak el az utóbbi években népszerűvé vált borszemináriumok, amelyeken szekszárdi borászok mutatják boraikat kóstolóval egybekötve.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×