Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Védekezzünk a melanoma ellen!

Az egyre melegebb idő beköszöntével a bőrgyógyászok a káros UV-sugarak elleni védekezésre figyelmeztetnek. A rosszindulatú bőrdaganat jelentkezhet szoláriumozás után, de annál is, aki megfelelő faktorszámú krém nélkül napozik - mondta az InfoRádiónak Oláh Judit bőrgyógyász. A világon évente 5-7 százalékkal nő a melanómában szenvedők aránya.

"A festéksejtekből kiinduló rosszindulatú bőrdaganat, a melanoma kialakulásában több tényező vesz részt" - mondta Oláh Judit. Hozzátette: "egyrészt genetikai, tehát alkati tényezők, illetve környezeti faktorok együttese játszik szerepet a betegség kialakulásában." Mint a bőrgyógyász elmondta: "a környezeti faktorok közül kiemelt fontosságú az UV-sugárzás, a napfény ismert karcinogén (rákos daganatot előidéző anyag), ennek a betegségnek a kialakulásában alapvető jelentőséggel bír."

"A bőrünket fokozatosan mutassuk meg a napfénynek, kezdetben csak néhány percet töltsünk úgy a szabadban, hogy nincs lefedve ruhával, másrészt nincs bekenve megfelelő fényvédő krémmel bekenve a kilógó rész"- javasolta Oláh Judit. Hozzátette: "délelőtt 11 és délután 3 óra közötti időszakban az árnyék keresése fontos tényező."

"A melanoma általában egy sötét, gyakran bőrszínű csomó formájában vagy lapos folt formájában jelentkezik a bőrön"- ismertette a betegség tüneteit a bőrgyógyász. "Az esetek kétharmadában az ép bőrön jön és hirtelen kezd növekedni, ritkábban egy korábban meglévő anyajegy megváltoztatja a színét, elkezd növekedni, előemelkedővé válik" - tette hozzá Oláh Judit.

"Ha színes csomócskát, növedéket észlelünk bárhol a bőrünkön és az rohamosan, azaz néhány hét alatt szemlátomást növekszik, az mindenképpen indok arra, hogy megmutassuk a bőrgyógyásznak" - tanácsolta Oláh Judit.

"Az egy tévhit, hogy a szoláriumban egészségesebb fénysugarakkal találkozunk, a melanoma szempontjából a szolárium fényét nagyrészt alkotó UV-A sugárzásnak is igen nagy a jelentősége, tehát nem igaz, hogy ez védelmet jelent a későbbi napozás káros hatásaival szemben" - jelentette ki a bőrgyógyász.

 "Ott egy rövid idő alatt nagy mennyiségű UV-A sugárterhelésnek van kitéve a bőr, ami a rugalmas rostjait képes elroncsolni, amitől korán ráncosak leszünk, az összeadódó nagy mennyiségű DNS-károsító hatása révén alapvetően fontos szerepet játszik abban, hogy a melanoma kialakuljon az ép bőrünkön is" - figyelmeztetett Oláh Judit.

Hanganyag: Gál Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×