Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Életnagyságú dinoszauruszok mozognak a Millenárison

Mintegy negyven életnagyságú, mozgó és hangot kiadó dinoszauruszt tekinthetnek meg az érdeklődők szombattól a budapesti Millenáris Parkban.

Az augusztus 24-ig látogatható Dinoszauruszok élete című kiállításon az érdeklődők különböző dinoszaurusz fajokat, köztük Tyrannosaurus rexet, Stegosaurust, Triceratopsot, Velociraptort, Protoceratopsot, Hadrosaurust és Diplodocust láthatnak élethűen rekonstruált dzsungeli körülmények között - mondta el Timár Orsolya, a kiállítás egyik szervezője pénteken az MTI-nek.

Hozzáfűzte: a látogatóknak arra is lehetőségük nyílik, hogy felüljenek egy dinoszaurusz hátára, belemásszanak a szájába vagy belenézzenek egy dinótojásba. Emellett az ásatási zónában megismerhetik a régészeti munka folyamatát, a terület lezárásától kezdve a csontok feltárásáig, a gyerekek pedig paleontológussá válhatnak, hiszen egy T-Rex csontvázat kell megtalálniuk a számukra kialakított területen.

Timár Orsolya elmondta azt is, hogy az Ukrajnából érkezett tárlatot 5 nap alatt építették fel, s a budapesti helyszín után Oroszországba utaztatják.

Címlapról ajánljuk
Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×