Infostart.hu
eur:
364.47
usd:
315.81
bux:
149786.98
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Kezdődik a népi olimpia

Közel félszáz csapat mérkőzik meg egymással a Régi Sportok Olimpiáján vasárnap a horvátországi Brodjanciban. Augusztus 25-én 41. alkalommal rendezik meg a szlavóniai néphagyományokat felelevenítő vetélkedést, amely alkalmanként több ezer látogatót vonz az Eszék közeli, alig hatszáz lelkes faluba.

Az első népi sportolimpiát 1973-ban tartották meg Brodjanciban. Idén több mint ezren vetélkednek majd ostorcsattogtatásban, kőhajításban, patkódobásban, abroncsgördítésben, zsákban futásban, kötélhúzásban és egyéb, több mint kéttucatnyi versenyágban.

A rendezvény célja azoknak a több százéves ügyességi játékoknak az átörökítése az utókor számára, amelyeket egykoron leginkább nyájőrző pásztorok és szántó-vető emberek játszottak pihenésképpen, vagy gyermekeik űztek szórakozásból. Vásár- és ünnepnapokon a legények vetekedtek egymással az eladó sorban lévő lányok előtt fitogtatva erejüket, képességeiket.

A több korcsoportban megrendezett vetélkedőt néptáncegyüttesek és népdalénekesek fellépése, lakodalmi lovas fogatok felvonulása színesíti. A horvát idegenforgalmi hivatal szerint a gasztronómiai kínálatból elmaradhatatlan a nyárson sült ökör, a csobanacnak nevezett - gulyáshoz hasonló - bográcsos pásztoreledel, a halászlé és a "csíptetős" ponty.

A régi sportok olimpiája az elmúlt 40 év során összesen mintegy 44 ezer résztvevőt és több mint 400 ezer látogatót vonzott Brodjanciba, amely közigazgatásilag a termálfürdőjéről ismert Bizovachoz tartozik.

Tavaly magyarországi csapatok is részt vettek az olimpián. Idén magyarországi versenyzők nem nevezetek, a szervezők azonban a mostani rendezvényre is vendégül várják a hasonló hagyományokat ápoló Szigetvár, valamint a testvértelepülés, Bácsalmás képviselőit - tájékoztatta Veljko Gudelj, az olimpiai bizottság elnöke az MTI-t.

Címlapról ajánljuk
Baka András államfő beszéde a parlamentben megválasztása után: a társadalom mélyen megosztott, szembenézésre van szükség

Baka András államfő beszéde a parlamentben megválasztása után: a társadalom mélyen megosztott, szembenézésre van szükség

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson, az eredmény kihirdetésekor és a beszéd idején a Mi Hazánk képviselői sem voltak jelen a teremben. A titkos szavazáson a 199 képviselőből 140 igen voks volt (minden bizonnyal a tiszás képviselők), 6 nem (minden bizonnyal a mi hazánkosok), 53-an nem vettek részt a voksoláson. Baka András már le is tette az államfői esküt.

Lakatos Mónika az Arénában: van, ami a sok időjárási rekordnál is érdekesebb ebben a nyárban

Több abszolút időjárási rekord is megdőlt júniusban és júliusban Magyarországon, de történt a rekordoknál is érdekesebb, ugyanakkor riasztóbb változás is az időjárásunkban – mondta Lakatos Mónika, a HungaroMet éghajlatkutatója az InfoRádió Aréna című műsorában.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×