Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Rendőri tanácsok a szünidőre - szülőknek és gyerekeknek

Sok veszély leselkedik a gyermekekre a vakáció ideje alatt, ezért érdemes néhány jó tanáccsal ellátni a szülőket és a diákokat is - hívta fel a figyelmet a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A szünidőben a gyerekek gyakran maradnak szülői ellenőrzés nélkül, ezért fontos felhívni figyelmüket a lehetséges veszélyekre - mondta a JNSZM RK szóvivője. Szabó Zita szerint az iskola rendőre program keretén belül már figyelmeztették a gyereket az előforduló esetekre, de fontos lenne az is, hogy a szülők elbeszélgessenek a fiatalokkal.

Értéktárgyaikat, pénzüket tartsák biztonságos helyen, nem is érdemes nagyobb mennyiségű készpénzt a gyereknek adni - ez az egyik legfontosabb szülői tanács. Ha egyedül van az utcán, ne játszadozzon a mobiljával, mert felhívhatja magára a figyelmet. A lakáskulcsot ne hordja feltűnően a nyakában, strandon, táborba ne hagyja őrizetlenül értéktárgyait - sorolja Szabó Zita a további tanácsokat.

A szóvivő szerint nyaranta megnövekszik az eltűnés miatt körözött fiatalok száma, a kalandvággyal kezdődő csavargásnak gyakran bűncselekmény a vége.

Előfordul, hogy a fiatal otthon nem tudja megbeszélni a gondjait, ezért barátaihoz fordul, bandázik. Fontos, hogy a szülők jó kapcsolatot építsenek ki a gyerekkel, készítsenek például közösen programtervezetet. Az is fontos - tett hozzá Szabó Zita, hogy a szülők figyeljenek oda: a gyereknél mindig legyen irat.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Csikós Zsóka: már ki merem jelenteni, hogy van esélyem a világ legjobbjai ellen

Csikós Zsóka: már ki merem jelenteni, hogy van esélyem a világ legjobbjai ellen

Pályafutása során először Csikós Zsóka lett az év magyar női kajakosa. Bár az idei évnek úgy vágott neki, hogy a világjátékokra akar kijutni, végül nem a maratoni számokban, hanem a rövidebb távokon halmozta az Eb- és vb-érmeket. A Szolnoki Kajak-Kenu Klub versenyzője az InfoRádióban azt mondta: korábban nem mindig értette, miért van akkora mizéria a csapathajók összeállításánál, jövőre azonban már párosban és/vagy négyesben is szerepelne.

Szakértő: fegyveres bandák uralják Líbiát és osztozkodnak a mesés energiavagyonon – de mit csináljon Európa?

Moammer el-Kadhafi uralmának 2011-es megdöntése óta polgárháborúról polgárháborúra bukdácsol az észak-afrikai emirátus, a fel-fellángoló konfliktusokba pedig időnként Európa nagyhatalmai is beleállnak, pedig még az Egyesült Államok is tudja: nem jó itt „megégni”. Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója beszélt a helyzetről az InfoRádióban, és arról is, mitől is függ, hogy indulnak-e onnan migránsok Európába vagy sem.
VIDEÓ
Előbukkant a legújabb béketerv, Moszkva Európát sem támadhatná – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Előbukkant a legújabb béketerv, Moszkva Európát sem támadhatná – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök első alkalommal ismertette azt a húszpontos békekeretet, amelyről Ukrajna és az Egyesült Államok tárgyal, és amely az Oroszországgal kötendő megállapodás alapjául szolgálhat. Az elnök mielőbbi tárgyalásokat sürgetett Donald Trumppal ezeknek az ügyeknek a rendezésére - írja a Reuters hírügynökség. Oroszország és Ukrajna átfogó megnemtámadási megállapodást köt, amelynek betartását űralapú, pilóta nélküli megfigyelőrendszer ellenőrzi. Az Egyesült Államok, a NATO és az európai országok a NATO ötödik cikkelyéhez hasonló, kölcsönös védelmi garanciákat vállalnának Ukrajna felé. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×