Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Hogyan találkozik a demokrácia és a Coca-Cola?

Hatvan év után visszatér Mianmarba a Coca-Cola, amely azt követően tűnt el az egykori Burma piacáról, hogy az Egyesült Államok szankciókat foganatosított az ázsiai országgal szemben.

Mianmarban a demokrácia felé vezető lassú politikai reformok indultak, az amerikai kormány ennek hatására úgy döntött, hogy enyhít a szankciókon. A Coca-Cola távol-keleti ország mellett csak Kubában és Észak-Koreában nem volt kapható - Washington ezt a két országot is bojkottal sújtotta.

A világ legnagyobb üdítőital-gyártója jelezte: azonnal megkezdi üzleti tevékenységét Mianmarban, amint az Obama-kormányzat engedélyt ad az amerikai cégeknek, hogy beruházásokat eszközöljenek az ázsiai országban.

A Coca-Cola azt is közölte, hogy a szállítást eleinte a Mianmarral szomszédos országokból tervezi. A cég mindig is az elsők között volt, amelyek beléptek vagy visszatértek egy-egy piacra. A Coca-Colát globalizációellenes szólamokban épp ezért nevezik az amerikai befolyás jelképének a BigMac szendvics mellett.

A vállalat 1949-ben az első között kényszerült elhagyni a kínai piacot, ahová az amerikai-kínai viszony 1979-ben kezdődő javulásával vissza is tért. A Coca-Cola Kubában már 1906-ban jelen volt, a Fidel Castro vezette forradalom győzelme után azonban távoznia kellett. Észak-Korea még "szűzföld" az atlantai székhelyű cég számára: ott még soha nem üzletelt.

A vállalat nem megy üres kézzel Mianmarba: hárommillió dollárt adományoz a nők munkahelyteremtésére az országban, ahol első ízben 1927-ben jelent meg.

Címlapról ajánljuk
Lefeleződött a kakaó ára, de mikor fogjuk végre mi is érezni?

Lefeleződött a kakaó ára, de mikor fogjuk végre mi is érezni?

2025-ben a kakaó ára ugyan korrigált a korábbi csúcsokhoz képest, de még mindig kétszerese a néhány évvel ezelőtti szintjének. Mivel a gyártók jellemzően 6–12 hónapos beszerzési ciklusokkal dolgoznak, a világpiaci ármérséklődés csak 2026 elején–közepén hathat a beszállítói árakra. Intődy Gábor, a Magyar Édességgyártók Szövetségének főtitkára az InfoRádióban azt mondta: a csokoládé árában ugyanakkor nem várható jelentős csökkenés, mert a kész termék mindössze 20 százalékát teszi ki a kakaó.

Donald Trump támogatottja győzött

A Donald Trump amerikai elnök által támogatott Nasry Asfura konzervatív üzletembert hirdették ki győztesnek a hondurasi elnökválasztáson szerdán, három héttel a voksolás után.

Felszólították Izraelt, nem is akárkik

Tizennégy ország - közöttük Franciaország, Nagy-Britannia, Kanada és Japán - szerda este közös közleményben ítélte el, hogy Izrael jogi státuszt adott tizenkilenc ciszjordániai zsidó telepnek, és felszólították a zsidó államot: vonja vissza ezt a döntést és hagyjon fel a telepek bővítésével.
VIDEÓ
Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Néhány esztendeje egy vezető hazai politikus jelentette ki, hogy a vétójog az utolsó védőbástyája az európai sokszínűségnek és szuverenitásnak. Nos, a kormány tagjai – mint a dicső végvári vitézek büszke utódai – az elmúlt időben igencsak sűrűn gyakorolhatták a nemzeti szuverenitás védelmét, mivel jószerint csak azokat az EU-s kezdeményezéseket és indítványokat nem vétóztak meg, amelyek egy csepp áldozatot sem kívántak meg hazánktól. A megvétózott kezdeményezések sorába tartozott az Európai Tanács decemberi ülésének napirendjére tűzött, a Mercosur-országokkal (tagjai Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay, társult tagjai pedig Chile, Kolumbia, Ecuador, Guyana, Peru, Suriname és Bolívia) kötött új védintézkedésekről szóló megállapodás megerősítéséről szóló határozat is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×