A gyermekre vágyakozó pároknak érdemes fokozott figyelmet fordítaniuk arra, mi kerül a tányérjukra. A nyilvánvaló dolgokon kívül, mint a cigaretta vagy az alkohol, nehezítheti a fogamzást akár a túlzott tejfogyasztás is.
Egyre többen küzdenek laktóz-intoleranciával, illetve tejallergiával. Ez azért van, mert a tejben lévő kazein egy nagy molekulájú fehérje, amelynek a lebontásáért egy kazeináz nevű enzim felelős, és amellyel a csecsemőkor után már nem rendelkezünk. Így a tej megemésztése igen energiaigényes folyamat és még nyálkaképződéssel is jár - magyarázza Demjén László, az Oxygen Medical szülész-nőgyógyász szakorvosa.
Az energiaegyensúly alapján nyilvánvaló, hogy ha valamire nagyon sok energia megy el, akkor ez valahonnan el kell venni. Ha tehát nem sikerül teherbe esni, minden nagy energia-elvonással járó tevékenységgel érdemes felhagyni, így például a napi nagy mennyiségű tejfogyasztással is, sőt, van, akinél teljesen ki kell iktatni a tejet.
Ezen kívül érdemes még figyelni a glutamát nevű tartósító ízfokozószerre, amely szinte minden ételízesítőben, felvágottban, tartós élelmiszerben benne van. Ez az anyag megemelheti a prolaktin szintet, ami akadályozza a teherbeesést. Bár a glutamát (E620-628 közt) a véragy-gát miatt nem jut át az agyba, de van egy terület, amely ezen a védettségen kívül esik: az agyfüggelék-mirigy. Ráadásul bizonyos esetekben átjárhatóvá válnak ezek a rendszerek, sőt az ízlelőbimbókon keresztül a glutamát mindenképpen egy izgató jelet küld a központi idegrendszernek.
Ajánlatosabb tehát házi készítésű ételeket fogyasztani, és kevés ételízesítőt használni. Mivel a mesterséges édesítőszerek is igénybe veszik a májat, ezeket is érdemes elhagyni. A tervezett fogamzás előtt szintén törekedni kell a testsúly rendezésére, hiszen a túl alacsony testsúly, és az elhízás is okozhat hormoneltolódást.
Étkezési útmutató kismamáknak
A várandósság alatt átlagosan napi 300 kalóriával nő meg a kismama energiaigénye a korábbihoz képest. Ennek a bevitelét azonban sok esetben megakadályozza a terhesség első hónapjaiban jelentkező émelygés, hányinger, esetleg hányás. Ez vagy a nők hízástól való félelme gyakran akadálya a rendszeres táplálkozásnak. Holott a cél mindenképpen a változatos táplálkozás, ami minden szükséges tápanyagot tartalmaz.
Az étkezések nagyobb részében megjelenhetnek a gabonák, legalább három-négy adag zöldség és gyümölcs, egészséges fehérjeforrások, mint a húsok, a halak, a tojás és a magvak, és napi szinten a tejtermékek is - ha nincs laktóz-intolerancia. Az élelmiszerekből ajánlatos az alacsony zsír- és cukortartalmúakat választani - tanácsolja a szakorvos.
A várandósoknak különösen fontos, hogy megfelelő mennyiségű vitamint és ásványi anyagot tartalmazzon a napi étrendjük. A nőgyógyásszal konzultálva hasznos lehet, ha magzatvédő, illetve terhességi vitaminokkal is kiegészítik a táplálkozásukat.
A szakember abban is segíthet, hogy a vény nélkül- és a receptre kapható készítmények közül megtalálják a számukra legoptimálisabbat. A folsav szedését például már a fogantatás előtt érdemes elkezdeni, hiszen segít a velőcső-záródási rendellenességek megelőzésében, valamint a szív- és vese fejlődési rendellenességek előfordulását is csökkenti. A mesterséges készítményeken kívül megtalálható a zöld növényekben és a káposztafélékben.
Ugyanakkor a kismamáknak az A-vitamin bevitelét mindenképpen táplálékkal kell megoldaniuk, mert túlzott mennyiségben májkárosító lehet. (Magzatvédő vitamin szedése mellett külön A-vitamin pótlás nem ajánlott.) Előanyaga, a béta-karotin erősíti a szöveteket, a sejtek, és szoptatáskor is szükséges a hormontermeléshez. Természetes forrásai a sárgarépa, a sütőtök, a zeller, a paradicsom, a cékla, a sárgadinnye, a csipkebogyó, a fokhagyma, a halolaj, a hering, a makréla és a máj.






