Infostart.hu
eur:
362.39
usd:
322.79
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

A sok fejelés károsíthatja a futballisták agyát

Agyrázkódáshoz hasonló sérülésekhez vezethet, ha egy focista sokszor fejel a labdába - idézte amerikai kutatók megállapítását a BBC hírportálja.

Az amerikai Albert Einstein orvosi egyetem munkatársai 32 fiatal, amatőr játékos agyát szkennelték egy speciális MRI vizsgálattal, az úgynevezett diffúziós tenzor képalkotással. A mágneses rezonancián alapuló módszerek közül ez a technika lehetővé teszi, hogy tanulmányozzák az agy vízmolekuláit, valamint az idegeket és szöveteket.

A vizsgált önkénteseket arról is kikérdezték, hogy játék közben milyen gyakran fejelnek. Nagyjából évi ezer fejelésnél lehet a határ, amelynél már károsodhat az agy - legalábbis ezt állapították meg a 32 résztvevő agyának szkennelése alapján a kutatók.

Az agyi elváltozások szerencsére ilyenkor is enyhének bizonyultak, öt agyterületen, főként a koponya elülső részénél találtak kisebb elváltozásokat a gyakran fejelgetőknél. A sokat fejelő önkéntesek, akik agyában elváltozásokat tapasztaltak a szkennelésnél, a verbális memóriát és reakcióidőt mérő teszteken is gyengébben szerepeltek társaiknál.

Michael Lipton kutatásvezető elmondta, hogy egy focilabda körülbelül 55 kilométeres óránkénti sebességgel érkezhet az amatőr játékosok fejéhez, és akár kétszer ilyen gyorsan a professzionális futballban. A fej labdával való gyakori ütközése hosszabb távon eredményezi a kimutatott sérülést, amely a kutatók szerint idővel helyreállhat.

A tanulmányt Lipton az Észak-amerikai Radiológiai Társaság éves tudományos találkozóján ismertette részletesen.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Oroszország mélyén csapna le a NATO, Moszkva rakétákat halmoz – Háborús híreink Ukrajnából szerdán

Oroszország mélyén csapna le a NATO, Moszkva rakétákat halmoz – Háborús híreink Ukrajnából szerdán

Az Ukrán Védelmi Hírszerzés (HUR) jelentése szerint az oroszok rengeteg fegyvert halmoztak fel az elmúlt az időszakban – számolt be az RBK Ukraine. A jelentések szerint cirkálórakétából ezres nagyságrendben állhat rendelkezésükre készletek, míg ballisztikus rakétákból is több száz állhat a raktárakban. Az ukrajnai és a közel-keleti háborúk tapasztalatai miatt a NATO alapjaiban gondolja újra az Oroszországgal szembeni védelmi stratégiáját, azt sem kizárva, hogy mélységi csapásokat vegyenek számba - közölte a Wall Street Journal. Ez teljesen új megközelítést jelenten az eddigiekhez képest, ugyanis nem pusztán kivédeni akarják az ellenséges támadást, hanem a probléma forrását elpusztítani. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×