Infostart.hu
eur:
363.72
usd:
315
bux:
149529.21
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Melyik a legjobb naptej?

Fényvédő krémeket tesztelt a Tudatos Vásárlók Egyesülete. A közismert, márkás termékek a lista végén végeztek.

A Tudatos Vásárlók Egyesülete kilenc, Magyarországon kereskedelmi forgalomban kapható, közepes erősségű fényvédőt vizsgált meg összetevők alapján. A termékeket a csomagoláson elhelyezett összetevőlisták alapján értékelték aszerint, hogy tartalmaznak-e kritikus kozmetikai összetevőket (például kőolajszármazékot), szintetikus illatanyagot, alumíniumot, növényi alapanyagot, illetve bio minősítésű összetevőt.

A maximális 12 pontot egyik termék sem érte el, de jól szerepelt a 11 ponttal az első helyen végzett Biola (tartósítószer miatt veszített pontot), és a 10 pontos Lavera, amelyben szintén egy tartósítószert és az alumíniumot kifogásolták a tesztelők. A dobogó harmadik helyére 9 ponttal az Ilcsi napozója került, itt szintetikus illatanyag és alumínium miatt vontak le pontot.

Mivel a fizikai szűrők a bőr felszínén, és nem a mélyebb rétegekben hatnak, kevésbé károsak, mint a kémiai szűrők. Az összes tesztelt napvédő közül ez a három termék tartalmaz kizárólag fizikai szűrőt, és alapját növényi olajok adják - olvasható a közleményben.

A középmezőnyben végeztek két drogérialánc - a Drogerie Markt és a Rossmann - saját márkás, érzékeny bőrűeknek szánt termékei egyenlő pontszámmal (8 pont). Mindkettő a kémiai fényvédők és a bennük található szilikon miatt veszített pontot, más káros összetevőt azonban nem találtak bennük.

Nagy csalódás volt a szakértőknek az Annemarie Börlind terméke (6 pont), amelyet professzionális natúrkozmetikumként hirdetnek, ennek ellenére több kérdéses összetevőt is tartalmaz. A napvédelmet kizárólag kémiai szűrőkkel oldja meg, és található benne szintetikus tartósítószer, illatanyag, továbbá alumínium is.

A lista végén közismert, márkás termékek kullognak. A Nivea napozója mindössze 5 pontot kapott: a kémiai szűrők, a kritikus kozmetikai összetevők, a szintetikus tartósítószerek és az illatanyagok jelenthetik a problémát. A Hawaiian Tropic terméke (4,5 pont) az utolsó helyen végzett Garniernél annyival jobb, hogy ebben nincs alumínium, illetve tartalmaz néhány növényi összetevőt (aloe vera, mangó, papaja).

A Garnier napozójában (3,5 pont) gyakorlatilag az összes kritikusnak ítélt vegyületcsoport megtalálható, és tele van szintetikus illatanyagokkal - állapította meg Tudatos Vásárlók Egyesülete.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kekvák: az Alkotmánybíróság elutasította a Fidesz és a KDNP indítványát

Kekvák: az Alkotmánybíróság elutasította a Fidesz és a KDNP indítványát

Az Alkotmánybíróság (Ab) érdemi vizsgálat nélkül utasította vissza a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokra vonatkozó alaptörvény-módosítás elleni Fidesz–KDNP által beadott indítványt. Sulyok Tamás államfő eltávolítása, az országgyűlési képviselők kapcsán az időkorlát és az alkotmánybírák korhatára ügyében még nincs döntés.

Szigethy-Ambrus Nikoletta: az alacsony vízállás nem csak az energiaellátást, hanem számos más ágazatot is veszélyeztethet

A Duna apadását a teljes gazdaság megszenvedheti – áll az Oeconomus legújabb elemzésében. A gazdaságkutató alapítvány elemzője, Szigethy-Ambrus Nikoletta az InfoRádióban elmondta, az aszály hatásait leginkább az áruszállítási ágazat szenvedheti meg.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Szép csendben egy merész húzással vágja át a Tisza-kormány a költségvetési feladványt

Szép csendben egy merész húzással vágja át a Tisza-kormány a költségvetési feladványt

Az új kormány az idei költségvetés átdolgozásához személyre szabott kiskapuval oldotta meg az alkotmányos adósságszabály jelentette akadályt: a Stabilitási törvény módosításával kibővítették a kivételes helyzetek körét, így már nem csak recesszió esetén, hanem hároméves gazdasági stagnálás mellett is elfogadható az államadósság emelkedésével járó büdzsé. A módosítás pontosan a jelenlegi helyzetre illeszkedik, mivel a 2023–2025-ös időszakban a GDP reálértéke összességében alig nőtt. A lépés gazdaságilag indokoltnak tűnik az örökölt költségvetési helyzet miatt, ám a változtatás transzparenciájának hiánya szembemegy az új kabinet átláthatósági ígéreteivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×