A népszerű pszichológus, tanár, számos szakkönyv szerzője, Budapest díszpolgára 75 évesen, március 10-én hunyt el kórházban, ahova néhány nappal korábban került.
Szegvári Katalin búcsúztatójában emlékeztetett rá, hogy kevés olyan szülő és gyerek él ma Magyarországon, akit ne értek volna el a Tanár úr gondolatai a televízión, rádión vagy könyvein keresztül.
Mint kiemelte: "ember volt, aki embernek tekintette már az újszülöttet is". Szegvári felidézte Ranschburg véleményét arról, hogy haraggal, gyűlölettel nem megy előre a világ, és azt, ahogyan ezt saját viselkedésében is érvényesítette, amikor indulatok nélkül beszélt gyerekkoráról és - érintettsége ellenére - a holokausztról és a munkaszolgálatról is. Emlékező szavait egy közösségi hálón megjelent méltatással zárta: "egy volt azok közül, akik segíteni jöttek a világra".
Gáspár Sarolta - aki 45 éve ismerte - volt tanítványként, későbbi munkatársként és barátként idézte fel Ranschburg alakját. Például azt a történetet, amikor megkérdezte tőle, milyen jelzőt szeretne magára, és Ranschburg gondolkodás nélkül azt felelte: segítőkész.
Kornis Mihály méltatása szerint Ranschburg Jenő egy egész, békés Magyarországnak volt a barátja. Televíziós szerepléseiről, megjelenéséről szólva így fogalmazott: "a lelkünk mélyén elrejtve nyugtalankodó gyerekhez szólt", és mint mondta, "mindannyian tudtuk, hogy itt a Mikulás... egy okos és melegszívű felnőtt, aki velünk van". Mint Kornis felidézte, rajta keresztül tanulta meg, hogy a főúri nemesség és a részvét nem két dolog, hanem összetartozik. "Megkért, hogy ezt a verset mondjam el, ha egyszer beszélni fogok a temetésén" - idézte fel Kornis, aki Heltai Jenő Március című versével zárta búcsúztató szavait.
Kedden megrohanhatják a kormányablakokat a mobilosok