eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Ötven euróért léphet majd be Montecristo szigetére

Negyven éven át védett állatok és növények bölcsője volt a toszkán tengeren levő Montecristo szigete, ahova kizárólag engedéllyel lehetett belépni: a természetvédelmi terület most megnyitja kapuit, a tervek szerint fejenként 50 eurós belépődíjat kérve a látogatóktól.

Még a kalandregényét erről a szigetről elnevező idősebb Alexandre Dumas sem járt soha Montecristón. Amikor a XIX. század közepén megírta könyvét (Monte Cristo grófja), a Toszkána partjaival szemközti sziget lakatlan volt. Az olasz egységesítést követően, 1878-tól börtönként működött, később pedig III. Viktor Emánuel király vadászbirtoka lett.

1971-ben természetvédelmi területté nyilvánították. A külvilágtól elzárt sziget nem szerepel a hajózási útvonalakon, partjainál tilos kikötni, nem engedélyezett a halászat és a fürdés sem. A gránitsziklák alkotta, 1039 hektáros szigetet az Európai Unió biogenetikai rezervátumnak nyilvánította, ahol fennmaradtak másutt már kihalt ősi állat- és növényfajok. A sziget természetes illatlaboratóriumként is ismert.

A gazdasági válság azonban Montecristót sem kerülte el. A környezetvédelmi tárca több mint hárommillió euró támogatástól fosztotta meg Toszkánát. "Ahhoz, hogy a sziget védettségét fenntartsuk, pénz kell, ebben pedig a látogatók segíthetnek" - ismertette a megoldást a Montecristo természetvédelmi övezetéért felelős geológus, Mario Tozzi.

Montecristón jelenleg egyetlen szigetőr él a családjával. Eddig mindenki másnak engedélyt kellett kérnie, és a várakozási idő akár három évig is eltarthatott.

Tozzi elképzelése szerint évente ezer főt engednének a szigetre fejenként 50 eurós belépődíjjal. Továbbra sem fürödhetnek meg az azúrkék vízben, de vezetővel felkereshetik a sziget etruszk és római kori leleteit és San Mamiliano egykori kolostorának romjait.

Nem messze innen, a szintén a toszkániai szigetcsoporthoz tartozó Pianosán, amely korábban az elítélt maffiózók börtöne volt, naponta 250 ember szállhat ki fejenként hat euróért. A még ingyenes Gorgonára való belépéshez továbbra is minisztériumi felhatalmazás kell.

Felmerült, hogy a Dolomitok csúcsaira való feljutásért is pénzt kérnek, és lehet, hogy a látogatóknak hamarosan fizetniük kell azért is, ha a Mel Gibson A Passió című filmjéből ismert Matera sziklavárosát akarják megcsodálni.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×