Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Egyszerűen megoldották a problémát

Szaúd-Arábiában egy iszlám közösség tagjai megállapították, hogy tíz évig rossz irányba imádkoztak.

"Tíz évig arccal a mecset imasarka felé imádkoztunk, ami északkelet felé mutat, noha valójában délkelet felé kellene" - mondta a haddai közösség egyik tagja a Saudi Gazette című lap jelentése szerint. Ma már nem állapítható meg, ki a felelős a mecset építése közben elkövetett hibáért, ma már nem állapítható meg.

A helyes irány kiderítése egyáltalán nem kellett volna, hogy gondot okozzon az építészeknek, ugyanis Mekka csak 20 kilométerre van Haddától.

A muszlimok a világ minden táján fejüket a Kába-kő felé fordítják imádkozás közben. A Kába, az iszlám világ központi szentélye, Mekkában található. A mecsetekben az imasarkok a Kába-kő felé vannak tájolva, mert a hívőknek arrafelé kell imádkozniuk.

A kis mecset látogatói egyszerűen oldották meg a problémát: imaszőnyegüket mostantól délkelet felé helyezik el.

Címlapról ajánljuk
Csontvázak a szekrényben: a pozsonyi „M0”-t is úgy építhették, hogy a Benes-dekrétumra hivatkozva vett el a szlovák állam földet magyaroktól

Csontvázak a szekrényben: a pozsonyi „M0”-t is úgy építhették, hogy a Benes-dekrétumra hivatkozva vett el a szlovák állam földet magyaroktól

A Benes-dekrétumok szlovák megerősítéséről és alkalmazásáról tartott kerekasztal-beszélgetést a Nemzeti Emlékezet Bizottsága, ennek alkalmával kereste meg az InfoRádió Tárnok Balázst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatóját, aki az mondta, a II. világháború utáni években nem álltak le a konfiskálások, a szlovák államnak óriási biznisz mind a mai napig.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×