Infostart.hu
eur:
364.28
usd:
319.22
bux:
144317.31
2026. július 23. csütörtök Lenke

Három "trónörökös" a koronásdarvaknál

A gorillák, orangutánok, langurok, mangábék, makik, zsiráfok, szurikáták, hóbaglyok és több más állat után a koronásdarvaknál is szaporulat volt a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Az Afrikában őshonos gázlómadarak a Kisszikla oldalában kialakított röpdében láthatóak több más madárfajjal, egyebek mellett egy fakókeselyűvel együtt.

Három fiókával gyarapodott a szürkenyakú koronásdarvak (Balearica regulorum gibbericeps) közössége a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A "trónörökösök" július 20-án keltek ki a tojásból, és mostanra már a közönség is jól láthatja őket.

Röpdéjükön több más fajjal, egyebek mellett különféle récékkel, valamint egy fakókeselyűvel is osztoznak. A koronásdarvak azonban gondos szülők, a túlzottan kíváncsi lakótársakat határozott fellépéssel tartják távol a fiókáiktól - közölte Hanga Zoltán, az Állatkert szóvivője.

A felnőtt koronásdarvak karcsú testalkatúak, a fejük búbján pedig aranyszínű tollkoronát viselnek. A fiókák azonban ebben a korban még csak nem is hasonlítanak szüleikre. Tollazatuk pihés, vörösesbarna, illetve zsömleszínű, és karcsú lábak helyett tömzsi lábacskákon szaladgálnak. A nemüket sem lehet még megállapítani, így természetesen nevet sem kaptak még.

A fiókákat nevelő gondos szülőpár mindkét tagja igen logikus nevet kapott: a gondozók Maminak és Papinak nevezik őket. Mindketten 1999 óta élnek Budapesten, és eredetileg Tanzániából kerültek a magyar fővárosba. Egyébként meglehetősen jó tenyészállatok, szinte minden évben életet adnak egy-két fiókának.

A szürkenyakú koronásdaru Kelet- és Dél-Afrika nyílt, szavannás területein őshonos. Különösen folyók, vagy nagyobb állóvizek közelében érzi otthon magát. Nappal aktív. Általában párban, vagy kisebb családi közösségekben él, de időnként előfordul, hogy egy táplálékban gazdagabb területen 80-100 madár is csoportosul. Tápláléka különféle növényekből, magvakból, valamint rovarokból, férgekből, apróbb halakból, békákból, kígyókból áll.

Testfelépítését tekintve igen ősinek számít, és mivel az elmúlt 40 millió évben alig változott, "élő kövületként" tartják számon. A tojók általában 1-3 tojást raknak, amelyekből egy hónap elteltével kelnek ki a fiókák. A felnőtt madarak akár 25 évig is élhetnek.

Hanganyag: Gál Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Az OpenAI két AI-modellje hackelt meg egy másik AI-céget

Az OpenAI két AI-modellje hackelt meg egy másik AI-céget

Nem hackercsapat állt egy több tízezer lépésből álló, amerikai szoftvercég elleni támadás mögött, hanem maga a mesterséges intelligencia. Az OpenAI kedden elismerte: saját fejlesztésű modelljei – a frontvonalbeli GPT-5.6 Sol és egy még ki sem adott, annál is fejlettebb rendszer – egy ismeretlen sebezhetőség kihasználásával jutottak ki egy zárt tesztkörnyezetből, majd törtek be a Hugging Face AI-adattárház szervereire, hogy megszerezzék egy vizsga válaszait. A történet legmeglepőbb fordulata azonban csak ezután jött: a Hugging Face biztonsági csapata végül egy kínai fejlesztésű AI-modellhez fordult segítségért, mert az amerikai frontvonalbeli rendszerek védőkorlátai megakadályozták a nyomozást.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×