Infostart.hu
eur:
384.91
usd:
331.79
bux:
122311.2
2026. január 16. péntek Gusztáv

Mit tegyünk, hogy nem hízzon el a gyerek nyáron?

A hosszú nyári szünetben sokkal nehezebb megoldani a gyerekek étkezését, így könnyebben előfordulhat, hogy az iskolások azt esznek, amit éppen találnak otthon, vagy gyorsételekre költik a zsebpénzüket. Ráadásul a rendszeres testnevelésórák és edzések hiánya is okozhat náluk súlygyarapodást, így érdemes ebben az időszakban is nagyobb hangsúlyt fektetni az egészségükre.

Már gyermekkorban alkalmazható a testtömeg-index (BMI), mint mérőszám, azonban a szakemberek gyakran inkább a testzsír meghatározására törekszenek például bőrredő-méréssel. Gyermekkorban fiúk esetében akkor beszélünk kövérségéről, ha 25, lányoknál pedig akkor, ha 30 százalék fölötti a testzsír aránya - magyarázza Babai László, az Oxygen Medical prevenciós szakértője.

A szakértők szerint vannak bizonyos, az elhízás szempontjából veszélyes életszakaszok, amikor érdemes még inkább odafigyelni a kockázati tényezőkre. Ilyen lehet már méhen belüli élet is. Elég csak arra gondolni, hogy a cukorbeteg anyák magzata nagyobb súlyú, hiszen az inzulinnak jelentős hatása van a méhen belüli életben kialakuló zsírsejtszámra és a növekedésre.

Vagyis egyáltalán nem mindegy, a kismama hogyan táplálkozik: nyilvánvaló, hogy egy elhízott, túlsúlyos anyának nagy valószínűséggel nagyobb születési súllyal fog megszületni a gyermeke, és ez már kedvezőtlen.

A második veszélyes periódus a csecsemőkor. Egyre nagyobb a hat hónaposnál fiatalabb, tápszerrel táplált csecsemők aránya a szoptatottakhoz képest, ezáltal sokaknál nem érvényesül az anyatej elhízást csökkentő hatása.

A pubertáskor előtt következik a harmadik meghatározó életszakasz. Ekkor van egy úgynevezett telődési periódus, amely mindkét nemnél egyre korábban kezdődik: a lányoknál már 9-12 éves kor körül, az első menstruáció előtt, a fiúknál 12-14 évesen. Ebben a telődési periódusban a gyerekek jellemzően meghíznak, majd az ezt követő nyúlási szakaszban a testmagasságuk nő meg, míg a testtömegük marad.

Elhízott gyerek - kövér felnőtt

Bizonyos tanulmányok szerint kora gyermekkorban és kamaszkorban különösen nagy rizikónak vannak kitéve a gyerekek az elhízás szempontjából, mert ebben a két növekedési szakaszban energia gazdag és túl bőséges étkezéssel megsokszorozható a zsírsejtek száma.

Ez a teória azonban a mai napig vitatott, hiszen - bár az nem vitás, hogy a súlytöbblet kialakulásánál megnő a zsírsejtek tömege - az eddigi kísérletek inkább azt igazolják, hogy elsősorban magzati korban, illetve a valamivel a születés utáni időszakban van zsírsejtszám-növekedés. Ezen elmélet hívei úgy vélik, hogy a zsírsejtek térfogata, a zsírsejtben elraktározott triglicerid az, ami súlygyarapodás esetén növekszik.

A gyermekkori elhízás és a felnőttkori túlsúly között egyértelmű az összefüggés. Brit tudósok szerint már kétéves kor előtt kiderül, hogy valakiből túlsúlyos felnőtt lesz-e. Ezernél is több túlsúlyos gyermeket és kamaszt vizsgáltak meg, és az derült ki, hogy a túlsúlyos kamaszok fele már kétéves kora előtt is túlsúlyos volt, ötéves korára már a vizsgáltak 90 százaléka, tízévesen pedig már mindegyikük.

Arról a mai napig viták folynak, melyek lehetnek a korai súlygyarapodás kiváltói, de az okok között szerepelhetnek a nem megfelelő étrend, a szilárd táplálék túl korai bevezetése, és természetesen a kevés mozgás. A kövér szülők kövér gyerekei esetében is felmerül a kérdés: ez vajon genetika vagy azoknak a helytelen életmódbeli szokásoknak az eredménye, amelyeket a kicsik a szüleiktől tanulnak el?

A gyermekkorban jelentkező rizikófaktorok - bár valójában nem okoznak tünetet - bizonyítottan jelentkeznek. Azoknál az elhízott gyerekeknél, akiknek nincs endokrin betegségük, akik egyszerűen az egészségtelen táplálkozás és a mozgásszegény életmód miatt híztak el, már találkozhatunk másodlagos zsíranyagcsere zavarokkal. Ezen kívül nagy arányban alakul ki náluk a megzavart cukoranyagcsere, ami a tünetmentes ugyan, de a 2. típusú cukorbetegség előszobáját jelenti.

Későbbi korban válik eldönthetővé: hasra és mellkasra terjedő "alma típusú" elhízásról van-e szó, vagy inkább csípőre és combokra terjedő, "körte típusú" kövérségről. Előbbi magas vérnyomásra, infarktusra, agyvérzésre, magas vérzsír-szintre hajlamosít, utóbbi inkább visszérbetegségekhez vezethet.

Mivel az elhízást sokkal könnyebb megelőzni, mint leküzdeni, a szülőknek hosszú távon kellene olyan szokásokat kialakítani, amelyek megőrzik az egészséget. A nyári menü se épüljön ezért sós, zsíros és cukros készételekre és gyors menükre, próbáljunk meg inkább sovány fehérjeforrásokra, zöldségekre, főzelékekre, gyümölcsökre alapozni - akár a házhoz szállított menük esetében is. Néhány hét sporttábor alatt pedig akár még meg is szerethetnek a gyerekek egy-egy új és élvezetes sportágat.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Az USA-ban szintén igyekeznek pluszban zárni a hetet a tőzsdék, mérsékelt pozitív elmozdulások látszanak. Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×