Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Kétévesen még csak három kiló a világ legapróbb kislánya

Egy brit kislány kétévesen mindössze annyit nyom, mint egy újszülött, és az orvosok szerint felnőtt korában sem fogja elérni az egy métert.

Az angliai Hull mellett élő kétéves Charlotte Garside egyike annak a kevesebb mint száz embernek a világon, aki primordiális törpeségben szenved. Huszonéves szülei a terhesség ideje alatt és a szülés után sem gondolták, hogy baj van, a kisebb súlyt annak tulajdonították, hogy kislányuk idő előtt jött világra.

Charlotte mindössze 454 grammal született - olyan kicsi volt, hogy édesanyja szerint csak a játékbabák ruhái voltak rá jók. Az orvosok akkor kezdtek el gyanakodni, amikor már jól látszott, hogy a kislány nem fejlődik a megfelelő ütemben.

Charlotte ma már kétéves, de még mindig csak alig több mint 3 kiló - vagyis annyit nyom, mint egy normális testsúlyú újszülött.

Enni nem képes, ezért fél napig egy csövön keresztül adagolják neki az ételt. Annak ellenére, hogy ilyen aprócska, az orvosok szerint Charlotte, akit már heti kétszer bölcsődébe is elvisznek, tűrhető ütemben fejlődik, de felnőtt korában is legfeljebb a 70 centis magasságot fogja elérni.

Címlapról ajánljuk
Klímavédelem: így homályosítaná el a napot technológusok egy csoportja

Klímavédelem: így homályosítaná el a napot technológusok egy csoportja

Lehet, hogy hamarosan igazzá válik a mondás, hogy „a Napra lehet nézni, de rád nem”? Egy startup (befektetők dollármillióival a háta mögött) egy olyan módszer kidolgozásán ügyködik, amellyel tompítani lehetne a Földet érő napfényt. Ez eszközt kínálna a globális felmelegedés elleni fellépésre. A klímaaktivisták hevesen reagáltak, miközben politikai akadályai is lehetnek a merész elképzelésnek.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×