Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

A legtöbb tinédzser azt sem tudja, mi az a házimunka

A tizenévesek többségének kezében még nem volt vasaló, de a mosógépet is csak kevés fiatal indította már be legalább egyszer - derült ki egy brit szervezet felméréséből.

A 11 és 16 év közötti tinédzserek több mint háromnegyede még egyszer sem indította be a mosógépet, kétharmaduk nem vasalt, 75 százalékuk pedig még egyszer sem látott neki a fürdőszoba kitisztításához.

A The Children Society nevű brit szervezet ezer 11 és 25 év közötti fiatalt kérdezett meg arról, hogy szokott-e házimunkát végezni.

A válaszokból kiderült, hogy a megkérdezettek 35 százaléka még soha nem főzött, 92 százaléka pedig még életében nem csinált nagybevásárlást.

A szervezet arra próbálta ráirányítani a figyelmet, hogy a gondtalan tinédzserek mellett élnek olyanok is, akiknek szüleikről vagy testvéreikről kell gondoskodniuk.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×