Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Nem tesz jót a szívünknek a túlórázás

Azoknál, akik napi 10-11 órát dolgoznak, jelentősen megnő a szívproblémák kialakulásának a kockázata - figyelmeztetnek kutatók.

A European Heart Journal című szaklapban megjelent tanulmány szerint a rendszeres túlórázással legalább harmadával növekszik a szívproblémák kialakulásának a kockázata.

A helsinki Finnish Institute of Occupational Health és a University London College kutatói 6 ezer brit közszolga egészségi állapotát vizsgálták meg. Miután számításba vették az olyan ismert rizikófaktorokat, mint a dohányzás, a kutatók azt találták, hogy azoknál, akik naponta három vagy négy órával többet dolgoztak a kelleténél, hatvan százalékkal megnőtt a szívproblémák kialakulásának a kockázata.

Összességében a vizsgált dolgozók közül 369 esetben okozott a szívprobléma halált, vagy fordult elő szívroham, illetve koszorúér-probléma. A kutatók szerint ezek az esetek összefüggésbe hozhatók a túlórázással.

Szakértők szerint azok, akik a kelleténél több időt töltenek a munkahelyükön, kevesebbet mozognak, és kevés idejük marad a lazításra. Ezért nem csoda, hogy feszültebbek, agresszívebbek és ingerlékenyebbek a túlórázók. Ráadásul ők azok, akik akkor is bemennek a munkahelyre, ha betegek.

A szakemberek szerint egyszerű módjai vannak annak, hogy karban tartsuk szívünket a munkahelyünkön is: ha sokat ülünk a gép előtt, mindig találjunk módot arra, hogy néha felálljunk és sétáljunk egy kicsit, lift helyett lépcsőzzünk, és próbáljunk meg minél hosszabb távon gyalogolni az irodába.

Mindenekelőtt meg kell találni a magánélet és a munka közötti helyes egyensúlyt - hangsúlyozták a kutatók.

Címlapról ajánljuk
A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A németeket tizenegyesekkel kiejtő Paraguay remekül védekezett a francia szupersztárok ellen is, akik csak Mbappé 70. percben lőtt büntetőjével tudták feltörni a védelmet, ezzel 1-0-ra győztek a labdarúgó-vb nyolcaddöntőjében. Mbappé ezzel utolérte Messit és hétgólos, a franciák a Kanadát 3-0-ra legyőző Marokkóval játszanak a négy közé jutásért.

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Magyar Péter miniszterelnök videón és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A mai képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól alkalmazandó lesz. Mennek a vármegyék és a főispánok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Szombaton sincs megállás a belpolitikában: az egyetemi kuratóriumi pályázatok kiírása mellett továbbra is az uniós források és a költségvetés helyzete áll a fókuszban. Emellett napvilágot látott a kormány átfogó energiatörvény-tervezete, amely a dinamikus tarifák bevezetésével és komoly bürokráciacsökkentéssel reformálná meg a hazai árampiacot. Ezzel párhuzamosan az energiahatékonysági szabályok is szigorodnak, így az állami szervek az uniós értékhatár felett már csak közel nulla energiaigényű épületeket vásárolhatnak vagy bérelhetnek. A nap egyik legfontosabb politikai fejleményeként Magyar Péter fog beszélni arról, hogy a kormány benyújtja az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek részleteit délután 16 órakor ismerteti egy rendkívüli bejelentésben. Szombati híreink a kormányzati munkáról percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×