Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Előzetesben a vesztegetéssel gyanúsított közterület-felügyeleti vezető

Előzetes letartóztatásba helyezte szerdán a Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) Farkas Kálmánt, a terézvárosi közterület-felügyelet vezetőjét, akit az ügyészség azzal gyanúsít, hogy pénzt fogadott el azért, hogy a közterület-felügyelők minél több autóra tegyenek kerékbilincset.

A Fővárosi Bíróság szeptember 12-ig elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását. A bíróság tájékoztatásából kiderül, hogy a férfit egyebek mellett vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetéssel gyanúsítják, amit a gyanú szerint a közterület-felügyeleti vezető hivatali helyzetével visszaélve, bűnszövetségben és üzletszerűen követett el.

A végzés nem jogerős, mivel azzal szemben a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be.

A bíróság álláspontja szerint megalapozottan feltételezhető, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén a tanúk befolyásolásával, tárgyi bizonyítékok elrejtésével vagy összebeszéléssel a bizonyítást megnehezítené, vagy meghiúsítaná.

Emellett a szökés, elrejtőzés veszélyére figyelemmel a bíróság szerint megalapozottan feltételezhető, hogy a gyanúsított jelenléte az eljárási cselekményeknél csak kényszerintézkedéssel biztosítható. Ezen kívül alappal lehet tartani attól, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén újabb szabadságvesztéssel büntetendő cselekményt követne el.

A Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint a VI. kerületben a közterület-felügyelők a kerékbilincs fel- és leszereléséhez közreműködő szervezetként a Centrum Parkoló Kft.-t vették igénybe, a cég ezért a tevékenységért bilincselésenként meghatározott összegű szolgáltatási díjat kapott. Így a Centrum Parkoló Kft. érdekelt volt abban, hogy a közterület-felügyelők minél több autóra tegyenek kerékbilincset.

Az ügyészség azzal gyanúsítja a terézvárosi közterület-felügyelet augusztus 10-én őrizetbe vett vezetőjét, hogy 2008-ban és 2009-ben minden hónap elején - az előző havi bilincselések számától függően - 500.000-800.000 forint közötti úgynevezett ösztönzési pénzt fogadott el jogtalan előnyként. Az átvett összegből pedig minden hónapban juttatott beosztott közterület-felügyelőinek is, ezzel is ösztönözve őket arra, hogy több kerékbilincset helyezzenek el. Az ügyészség közölte azt is, hogy a gyanúsítottat a bűncselekmény elkövetése során tetten érték.

A VI. kerületi önkormányzat azt tudatta az MTI érdeklődésére, hogy tavaly és idén havonta ezer kerékbilincset tettek fel a gépkocsikra a kerületben.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

A 2008-as pénzügyi válság után Nyugat-Európában már sok évvel ezelőtt megjelentek azok a munkaerőpiaci problémák, amelyekkel ma a magyar pályakezdők is szembesülnek. A csökkenő számú belépő munkahely (amit esetünkben főként a mesterséges intelligencia térnyerése okoz) egyre nehezebbé teszi a fiatalok elhelyezkedését Magyarországon, miközben a vállalatok mind nagyobb elvárásokat támasztanak a friss diplomásokkal szemben. A most kibontakozó folyamatok alapjaiban alakíthatják át a foglalkoztatást: a biztos, kiszámítható munkahelyek helyét egyre inkább az időszakos és bizonytalan munkalehetőségek vehetik át. A hazai pályakezdők egy jelentős része így lehet, nem fogja elérni szülei életszínvonalát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×