Infostart.hu
eur:
363.42
usd:
325.99
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Kipirul az alkoholtól? Mindenképp forduljon orvoshoz!

Kezdhetnek aggódni azok, akiknek kipirul arcuk, ha alkoholt fogyasztanak, mert szakértők szerint esetükben nagy a kockázata a nyelőcsőrák kialakulásának.

A népesség mintegy nyolc százalékára - és elsősorban a kelet-ázsiai származásúakra - jellemző, hogy egy enzimhiány miatt bőrük kipirosodik, ha alkoholt fogyasztanak. Egy alkoholizmust vizsgáló brit intézet kutatása szerint náluk nagyobb a kockázata a nyelőcsőrák kialakulásának, még akkor is, ha csak kevés szeszes italt isznak.

Az alkohol okozta bőrpírt az aldehid dehidrogenáz 2 (ALDH2) nevű enzim hiánya idézi elő. A brit kutatók japán kollégáikkal együtt azt találták, hogy azoknak, akiknél jelen van az ALDH2 hiányt okozó gén inaktív változata 6-10-szeres az esélyük arra, hogy nyelőcsőrák fejlődjön ki náluk, mint azoknál, akik teljesen aktív ALDH2 enzim található meg.

A szakértők szerint azok, akik ennek az enzimnek a hiányában szenvednek és mérsékelten sok vagy elég sok alkoholt fogyasztanak, már azzal is sokat tesznek a megelőzés érdekében, ha jelentősen lecsökkentik alkoholfogyasztásukat.

Szakértők szerint az orvosok egyszerűen kideríthetik, hogy a páciens a fent említett enzim hiányában szenved-e: meg kell kérdezni, hogy kipirul-e, amikor alkoholt iszik. Azoknak, akik igennel felelnek a kérdésre, az alkoholfogyasztás visszafogását kell tanácsolni, a súlyosan veszélyeztetetteket pedig endoszkópos vizsgálatra kell küldeni.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökakták nyilvánosságáról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára. Beszélt arról is, hogy megbízhatóak a levéltári anyagok, illetve hogy segítik a családokat az esetleges traumák feldolgozásában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×