eur:
388.7
usd:
360.91
bux:
68568.49
2024. május 7. kedd Gizella

Akiket 2008-ban veszítettünk el

Színészek, tudósok, írók - a művészvilág és a tudományos élet értékes alakjai közül nemcsak időseket, de számos fiatalt is elbúcsúztattunk 2008-ban. Idén távozott közülünk Körmendi János és Selmeczi Roland, Bálint Ágnes és Gyurkovics Tibor, valamint Kolonics György is.

Január 6-án, 80 éves korában hunyt el Körmendi János színművész. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas művész Szegeden született 1927-ben, a Színház- és Filmművészeti Főiskolát 1946 és 1951 között végezte. 1951-ben, friss diplomával a zsebében lett a Madách Színház tagja, a körúti társulathoz harmincöt éven keresztül hűséges volt. 1987-ben a Mikroszkóp Színpad társulatához szerződött, ezen kívül fellépett a Thália Színházban, a Radnóti Színpadon, az Operettszínházban, sőt az operaházban is. Több kabarétréfát és tv-bohózatot is írt, a legnevezetesebb közülük Csehov Három nővérének paródiája, amelyet Márkus Lászlóval és Haumann Péterrel adtak elő a Magyar Televízió egyik szilveszteri műsorában.

Még ebben a hónapban, 30-án veszítette életét egy autóbalesetben egy fiatal színészünk, Selmeczi Roland, aki mindössze 38 éves volt. Halála napján, délelőtt még a szolnoki Szigligeti Színházban próbálta a Fekete szárú cseresznye című darabot, majd elindult Budapestre, de útközben balesetet szenvedett. A színművész 1969-ben született Budapesten, 1993-ban diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Diplomázását követően a Vígszínház társulatának lett tagja, az utóbbi időben pedig szabadúszóként egyebek mellett a soproni Petőfi Színházban, a Karinthy Színházban, az Új Színházban, a Pesti Színházban, a Madách Színházban és a szolnoki Szigligeti Színházban játszott.

2008-ban veszítettük el Sánta Ferencet is, a Kossuth-díjas író 81. évében, június 6-án hunyt el. Sánta Ferenc 1927. szeptember 4-én született Brassóban; gyermekkorát Erdélyben töltötte. 1954-ben jelent meg az első novellája. Élete során a többi között kétszer kapott József Attila-díjat, 1970-ben Monte Carlóban Arany Nimfa Díjjal ismerték el munkásságát. A Kossuth-díjat 1973-ban, a Magyar Köztársaság Érdemrend Tisztikeresztjét 1993-ban kapta meg. Sánta Ferenc főbb művei közé tartozott a Téli virágzás, Az ötödik pecsét, valamint a Húsz óra.

Október 24-én halt meg Bálint Ágnes, egy nappal a 86. születésnapja után. A József Attila-díjas író-szerkesztő-dramaturg, a Magyar Televízió első gyermekműsor-szerkesztője, a magyar gyermek- és ifjúsági televíziós műsorkészítés egyik megalapozója volt. Az ő képzelete teremtette képernyőre az Esti mesét és a TV-macit, Böbe babát és Cicamicát, Mazsolát és Manócskát, Frakkot és Károly bácsit, Kukorit és Kotkodát, akiknek kalandjain a hatvanas évektől kezdve máig generációk sora nevelkedett. Egyik legismertebb gyermekregénye az Egy egér naplója.

November 16-án veszítettük el Gyurkovics Tibort. A József Attila-díjas író, költő, színházi dramaturg 1931-ben született, és 1955-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett pszichológusi oklevelet. Első verseskönyve 1961-ben jelent meg. A versek mellett regényeket, elbeszéléseket, lírai esszéket, színműveket és publicisztikát is írt.

A magyar sportvilág július 15-én búcsúzott el Kolonics Györgytől, aki edzés közben, hírtelen szívhalál miatt halt meg. A kétszeres olimpiai bajnokon a kiérkező mentők már nem tudtak segíteni. Az 1972-ben született sportoló 1996-ban és 2000-ben nyert aranyérmet az olimpián. Pályafutása során 15-ször volt világbajnok és 3-szor Európa-bajnok.Január 11-én távozott Edmund Hillary. A hegymászó, aki 1953-ban elsőként jutott fel a világ legmagasabb hegycsúcsára, nyolcvannyolc éves korában hunyt el. Az új-zélandi hegymászó 1953-ban hódította meg a Mount Everestet, továbbá ő volt az első ember a világon, aki egyaránt bejárta az Északi- és a Déli-sarkot, valamint a világ legmagasabb hegycsúcsát.

Januárban hunyt el Heath Ledger színész; a Túl a barátságon főszereplőjét New York-i lakásban találták meg holtan. A 28 éves ausztrál filmszínész holtteste mellett tabletták voltak, valószínű, hogy túladagolta magát.

Májusban halt meg Sydney Pollack színész, az utolsó romantikus hollywoodi rendező, aki szerette a mély érzelmeket, de tudott kőkemény mozit is készíteni. Így fért meg egymás mellett a 73 éves korában elhunyt amerikai filmrendező életművében a Keselyű három napja és az Aranyoskám, a Lovakat lelövik, ugye? és a Távol Afrikától. Kollégái "a legalapvetőbb színész-rendezőnek" tartották.

A divatvilág két hírességet is elveszített idén, Yves Saint-Laurent júniusban, a szintén francia Ted Lapidus pedig decemberben halt meg.

Augusztus 3-án hunyt el Alekszandr Szolzsenyicin. A világhírű orosz író életének 90. évében Moszkvában halt meg. A Nobel-díjas író már hosszabb ideje betegeskedett, de aktívan dolgozott. Feleségével, összegyűjtött művei 30 kötetes kiadásán munkálkodott.

Szeptemberben, 83 éves korában távozott az élők sorából Paul Newman amerikai színész, hosszan tartó betegség után. Paul Newman egyszer kapott Oscar-díjat, Martin Scorsese A pénz színe, című filmjében nyújtott alakításáért. 1968 óta rendezett, emellett az üzleti vállalkozásokból származó bevételeit jótékony célokra fordította. Emlékezetes szerepei közé tartozik a Robert Redforddal forgatott A nagy balhé, a Butch Cassidy és a Sundance kölyök, valamint Az ifjúság édes madara, az Exodus, a Hosszú, forró nyár.

Harold Pinter Nobel-díjas brit drámaíró-rendező 78 éves korban hunyt el december 24-én. Az irodalmi Nobel-díjat 2005-ben ítélték oda neki. Drámáit az elmúlt évtizedekben folyamatosan játszották Magyarországon is. Pinter a II. világháborút követő drámaíró nemzedék egyik nemzetközileg is legismertebb képviselője. Legismertebb művei A születésnap és A gondnok.

Szintén idén távozott az élők sorából Bobby Fischer sakkozó, Roy Scheider színész, Arthur C. Clarke író és Charlton Heston színész.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Nagyot ralizott az OTP!

Nagyot ralizott az OTP!

Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés hétfő reggel, ezt követően Európában a múlt heti esés után szép pluszban zártak a tőzsdék, és Amerikában is az emelkedésé volt a főszerep. A hét első napján idehaza a külkereskedelmi adatokra volt érdemes figyelni, külföldön pedig nem várható nagyobb piacmozgató esemény. A magyar tőzsdén is kedvező hangulatban telt a kereskedés, elsősorban az OTP-nek köszönhetően.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×