Infostart.hu
eur:
389.95
usd:
339.81
bux:
121170.79
2026. március 16. hétfő Henrietta

Előre megtudhatjuk, mikor hibázunk majd

Ismétlődő és monoton feladatok végrehajtása közben az agyunk mintegy 30 másodperccel azelőtt, hogy hibát követ el, pihenő üzemmódba kapcsol - mutatták ki norvég kutatók, akik így képesek voltak előre jelezni a bekövetkező hibákat.

"Vannak olyan helyzetek, amelyekben az agynak pihenőre van szüksége, és amelyek ellen a tudat semmit sem tehet. Mindenki ismeri azt az érzést, hogy agya nem olyan fogékony vagy teljesítő képes, méghozzá annak ellenére, hogy ő maga semmi olyat nem tett, ami erre vezethetett - magyarázta az AFP francia hírügynökségnek a Proceedings of the National Academy of Sciences című tudományos folyóirat eheti számában megjelent tanulmány fő szerzője, Tom Eichele, a norvégiai Bergen egyetemének kutatója.
Amikor ez az állapot bekövetkezik, a vér az agynak abba a részébe áramlik nagyobb mennyiségben, amely a pihenés időpontjában aktivizálódik.

Mivel ez általában 30 másodperccel azelőtt tapasztalható, hogy az illető hibát követ el munkájában, a tudós szerint elképzelhető lenne egy riasztórendszer létrehozása az összpontosítás és az éberség növelésére, például a repülésirányítóknál.

"Ki lehetne fejleszteni egy fejre helyezhető készüléket azok számára, akik ilyesfajta döntéseket hoznak" - vélekedik Tom Eichele, aki szerint a berendezés mérné a jeleket és tájékoztatná a használót, hogy agya olyan állapotba került, amelyben esetleg téves döntéseket hozhat.

Az e célra szolgáló hordozható elektro-enkefalogram a kutató szerint tíz-tizenöt éven belül kereskedelmi forgalomba kerülhet.

Címlapról ajánljuk
Elemzők március 15-ről: két nagy politikai tömböt láttunk, de nem az dönti el a választást, hol voltak többen

Elemzők március 15-ről: két nagy politikai tömböt láttunk, de nem az dönti el a választást, hol voltak többen

Ismét vita alakult ki a Fidesz és a Tisza Párt között annak kapcsán, hogy március 15-én a kormánypárti Békemeneten, vagy a Tisza által szervezett Nemzeti meneten vettek-e részt többen. A „számháború” jelentőségéről Pálfalvi Milánt, a Nézőpont Intézet elemzőjét és Horn Gábort, a Republikon Alapítvány kuratóriumának elnökét kérdeztük az InfoRádióban.

Az olajon túl: 10 árucikk, amely eltűnhet a piacról, ha teljesen leáll a Hormuzi-szoros

A Hormuzi-szoros neve általában az olajválságok idején kerül a címlapokra. Pedig ezen a keskeny tengeri folyosón nemcsak energia, hanem a világgazdaság számos más kulcsfontosságú árucikke is áthalad. Ha a szoros lezárul, az autóipartól a mezőgazdaságig egész iparágak kerülhetnek alapanyaghiányba. A történet tehát jóval több, mint egy olajpiaci dráma.
inforadio
ARÉNA
2026.03.16. hétfő, 18:00
Nacsa Lőrinc
a Miniszterelnökség Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×