Infostart.hu
eur:
361.54
usd:
315.27
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Az anyja szervezte meg a nyolc évig fogva tartott lány elrablását?

Saját anyja adta a nyolc évig fogságban tartott lányt, Natascha Kampuscht az emberrabló kezére - véli egy nagytekintélyű osztrák ex-bíró. A jogász évek óta próbálja bizonyítani, hogy a nőnek köze volt a lány eltűnéséhez.

Bár a hatóságok véleménye, és Natascha elmondása szerint Wolfgang Priklopil egyedül tervelte ki és követte el az emberrablást, Martin Warbl, volt bíró és parlamenti képviselő szerint a lány anyjának is köze volt az ügyhöz.

Brigitta Sirny felelőssége már a nyomozás elején is felmerült, mert 1998 márciusában olyan fényképek kerültek elő a lányról, amelyek arra engedtek következtetni, hogy Natascha szexuális zaklatás áldozata lett.

Fura fotók

Röviddel a lány eltűnése után a fotókat két gyermekpszichológus is megvizsgálta. Egyikük szerint a képek alapján nem merülhetett fel a szexuális zaklatás gyanúja, a másik azonban határozottan úgy gondolta: a képek szexuális természetűek voltak.

"A képek komoly kérdéseket vetnek fel a szexuális zaklatással kapcsolatban. Egy kisgyerek magától nem pózolna így" - mondta Eva Wolfram-Ertl még 1998-ban.

Mi volt az anya szerepe?

A bírósági meghallgatáson, ahol Martin Warbl előadta vádjait, a lány anyja úgy nyilatkozott: "Ez hihetetlen. Warbl rettentő messze jár a valóságtól. Igazán békén hagyhatna már minket. Annak kéne örülnünk, hogy Natascha végre ismét velünk van és élvezheti az életet."

Az egykori bíró hosszú évek óta próbálja bebizonyítani, hogy Brigitta Sirnynek is köze volt Natascha elrablásához. A jogász szerint az anya korábban megengedte pedofiloknak, hogy "használják" Nataschát.Ismerték egymást?

Röviddel azután, hogy a kislány eltűnt, saját maga is nyomozni kezdett az ügyben, járt a családnál is, ahol Natscha testvéreitől megtudta: a lány eltűnése előtt gyakran bevizelt álmában, és sokat hízott. A gyermekpszichológus szerint ez is lehetett a zaklatás jele.

Martin Warbl azt állítja, szemtanúkkal is tudja igazolni például azt, hogy az emberrabló, Wolfgang Priklopil járt és találkozott Brigitta Sirnyvel abban a vegyesboltban, ahol a nő dolgozott. Állítólag éppen a nő akkori barátja vitte oda Prikopilt.

Bogár a fülben

"Azt hiszem, Brigitta Sirny odaadta Nataschát néhány férfinak. Úgy gondolom, hogy közülük volt az egyik Priklopil. De az anya megijedhetett, hogy Natascha nem viselkedik majd megfelelően, ezért megrendezte az elrablását" - közölte Martin Warbl.

Ma már a Natascha utáni nyomozás első szakaszát vezető volt rendőr, Max Edelbacher is úgy véli, nagyobb figyelmet kellett volna szentelni Brigitta Sirny férfiismerőseinek átvilágítására, és a kislányról készült képeket is komolyabban kellett volna venni.

A volt ügyvéd vádjai sok új kérdést vetettek fel Natascha Kampusch elrablása és fogva tartása kapcsán. Az ügy folytatódik.

Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×