Infostart.hu
eur:
362.19
usd:
315.41
bux:
153534.66
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Karibi tengerjáró jégpályával és víziparkkal

Törölközőt és fürdőruhát szinte minden ember vinne magával egy Karib-tengeri utazásra. Azok azonban, akik kedvelik a tengeri hajóutakat, változtathatnak a szokásaikon, és magukkal vihetik a korcsolyájukat és a golfütőjüket is. A világ legnagyobb hajóján ugyanis műjég és golfpálya is van.

A Liberty of the Seas - amely jelenleg a brit partoknál horgonyoz - 160 ezer tonnát nyom, és a szórakoztatás szempontjából többet nyújt a rajta tartózkodóknak, mint egy város.

A műjég és egy kilenclyukú miniatűr golfpálya mellett egy mászófal is helyet kapott rajta, valamint egy bokszring is.

Ha az út során vihar tör ki, és a tengerben nem lehetne fürdeni, akkor sem kell félretenni a fürdőruhát, az utasokat ugyanis egy vízipark is várja.

Akik más jellegű szórakozásra vágynak, azok számára épült a hajó színháza és kaszinója. A hajó építői még esküvők és lakodalmak megrendezésére is felkészültek.

A luxushajó 1.360 fős személyzete 3.643 embert tud kiszolgálni. A tengerjáró majdnem 70 méterre emelkedik ki a tengerből, az utasok 15 emeletet használnak.

A luxushajó - miután átszeli az óceánt - a jövő hónapban, Miamiból indul első útjára. Egy kilencnapos karibi utazás két ember számára négyezer fontba, azaz több mint másfél millió forintba kerül majd.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

A köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek – közölte a Sándor-palota. Szathmáry Zoltán elismert magyar ügyészségi vezető és büntetőjogi szakértő, szakterülete a kiberbűnözés, valamint a mesterséges intelligencia büntetőjogi kihívásai. Baka András államfő is felszólal hétfőn az Országgyűlés 13 órakor kezdődő ülésén, ahol Magyar Péter kormányfő is beszél napirend előtt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
Izzik a levegő a Közel-Keleten, az olajár mégis esik – Mutatjuk, mi történik a tőzsdéken

Izzik a levegő a Közel-Keleten, az olajár mégis esik – Mutatjuk, mi történik a tőzsdéken

A befektetők elsősorban ma is a közel-keleti helyzetre figyelhetnek – az Irán által támogatott húszik szombaton rakétákkal és drónokkal támadták Szaúd-Arábiát, miközben Washington és Teherán újabb csapásokkal fenyegette egymást. A Fed a múlt héten három év után először emelt kamatot a makacs infláció miatt, miközben az olajár továbbra is 100 dollár közelében jár. A kedvező volumen adatoknak köszönhetően viszont esésben van ma a Brent olaj ára, a tőzsdéken pedig jelentős emelkedést láthatunk. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×