Infostart.hu
eur:
365.42
usd:
326.41
bux:
0
2026. november 2. hétfő Achilles
Egy kapucnis alak homályos háttér előtt.
Nyitókép: Unsplash

Parkolótáblával jutott be a színházi tolvaj, az elfogása is megnézhető videón

Az elkövető akcióját végig kamerák rögzítették, ráadásul elég fürge sem volt, a rend őrei még a helyszínen őrizetbe vették.

Egy parkolótábla talapzatával törte be egy fiatal a VII. kerületi Hevesi Sándor téren található Magyar Színház vészkijáratát szeptember 28-án éjjel, majd oda bejutva kutatni kezdett – írja beszámolójában a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Saját ruházatát a színpad mellé már előadásra bekészített ruhaneműkre cserélte, azután néhány elektronikai eszközt is összekészített, hogy magával vigye.

Bár outfitjét kalappal és kesztyűvel is kiegészítette, a főszerep nem tartott sokáig, a kiérkező rendőrök még a színházban elfogták.

A BRFK VII. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a 18 éves férfit dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A betörés és az elfogás, illetve az előállítás pillanatait végig kamerák rögzítették, a felvételeket a BRFK közzé is tette Facebook-oldalán:

Címlapról ajánljuk
Sayfo Omar: a francia hatóságok „meg tudják fogni” a tüntetéseket – de a franciák mást látnak, mint mi

Sayfo Omar: a francia hatóságok „meg tudják fogni” a tüntetéseket – de a franciák mást látnak, mint mi

Miközben lángokban áll Franciaország, a Migrációkutató Intézet az erőszakba torkolló tüntetések anatómiájáról írt elemzést. Az InfoRádió Sayfo Omart, az intézet kutatási vezetőjét kérdezte, aki elmondta: a francia csendőrség és rendőrség még messze nem jár a kapacitásai végén, és a francia társadalom nem egységes a tüntetések megítélésében, hiszen más hagyományai vannak, az „utcai érdekérvényesítés” legitim módszernek számít.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×