Infostart.hu
eur:
354.06
usd:
309.59
bux:
141741.65
2026. július 3. péntek Kornél, Soma
Nyitókép: Unsplash

Csúnyán csalt a gazdajelöltekkel, egy órában minden elmondott nekik

Elfogtak a Pest vármegyei nyomozók egy 43 éves férfit, aki egy kft. ügyvezetőjeként hamisan igazolta képzések teljesítését az ügyfeleinek - közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

A férfi még tavaly nyáron került a rendőrök látókörébe. A gyanú szerint egy társaság ügyvezetőjeként az általuk szervezett képzésekre jelentkezőknek - bizonyos összegekért cserébe - a vizsgakövetelmények teljesítése nélkül tette lehetővé azt, hogy

mindössze egy óra alatt elvégezzék az aranykalászos gazda kurzust.

A képesítés nemcsak a termőföldek megvásárlásának jogi kritériuma, hanem ezen felül a közbeszerzések során a pályázatok, illetve támogatások elnyerésében is előnyt jelent - emelték ki.

A nyomozók az információk alapján kedden egy szentmártonkátai vendéglőben ütöttek rajta a férfin, amikor az éppen 23 embert vizsgáztatott a képzés keretein belül.

Kiderült, hogy az ügyvezető igazolta minden jelenlévőnek a kötelező, 192 órás szakmai gyakorlati időt, amit a résztvevők ténylegesen nem teljesítettek. Ezen felül pedig egyikük sem rendelkezett egészségügyi alkalmassági vizsgálattal.

A helyszínen tartott kutatás során számítástechnikai eszközöket, készpénzt, előre kiállított bizonyítványokat és egyéb, a vizsgáztatáshoz kapcsolódó iratokat foglaltak le. A cég székhelyén további több ezer oldalnyi dokumentációt és elektronikus adatokat foglaltak le. Mindezek mellett zár alá vették az elkövető lakását, a cég bankszámláiról pedig mintegy 20 millió forintot zároltak.

A nyomozók K. Leventét 23 rendbeli vesztegetés elfogadásának bűntette miatt hallgatták ki gyanúsítottként, és kezdeményezték a letartóztatását, amelyet a bíróság elrendelt.

Címlapról ajánljuk
Ronaldo gólt lőtt, lecserélték, de a portugálok végül továbbjutottak Horvátország ellen a vb-n

Ronaldo gólt lőtt, lecserélték, de a portugálok végül továbbjutottak Horvátország ellen a vb-n

A 94. percben szerzett fejesgóllal Portugália legyőzte Horvátországot, és a nyolcaddöntőbe jutott a foci-vb-n. A 40 éves világsztár Cristiano Ronaldo lőtte a portugálok első gólját, aztán a meccs végén lecserélték. Ronaldo hajdani Real-csapattársa, a szintén veterán horvát Luka Modric ezzel búcsúzott a vb-ktől. A portugálok következő ellenfele az osztrákokat simán, 3-0-ra verő Spanyolország lesz.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új, a vármegye elnevezést is megszüntető Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
Még nincs a NAV-nak végleges új elnöke

Még nincs a NAV-nak végleges új elnöke

Kármán András pénzügyminiszter csütörtök este közölte: nyílt pályázaton választják ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új elnökét. Korábban még úgy tűnt, hogy eldőlt az adóhatóság új vezetőjének személye, tartósan, ugyanis a tárcavezető hétfő reggel még azt közölte, hogy "alapos szakmai egyeztetések után megszületett a döntés az új NAV-vezetéssel kapcsolatban" és akkor meg is nevezte Tamásné Czinege Csillát, és úgy tűnt az akkori tájékoztatásokból, hogy tartósan tölti majd be ezt a posztot. Az ügy előzménye, hogy a választást sokan kritizálták és Magyar Péter miniszterelnök a csütörtöki tájékoztatón bejelentette, hogy nincs még NAV-elnök.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×