Infostart.hu
eur:
365.45
usd:
312.75
bux:
132633.84
2026. április 30. csütörtök Katalin, Kitti
Nyitókép: ugyeszseg.hu

Tragédia Hevesben: a halálba siklott a motorháztetőn

Autóval húzta a hóesésben a barátait egy férfi, egyikük egy útmenti fának csapódott, és meghalt.

Az Egri Járási Ügyészség vádat emelt az ellen a fiatal férfi ellen, aki halálos balesetet okozott súlyos felelőtlenségével – közölte az ügyészség.

A vád szerint a 20 éves vádlott és barátai 2024 decemberében úgy döntöttek, hogy kihasználva a hóesést, csúszkálnak egy kicsit. Autójuk hátuljához egy rakományrögzítő hevederrel hozzákötötték egy másik autó bontott motorháztetejét azért, hogy a frissen hullott hóban a csúszós úton szórakozzanak. A vádlott az este folyamán több kört ment a járművel úgy, hogy a vontatott motorháztetőn mindig egy barátja ült, a többiek pedig a járműben utaztak és videózták a történéseket.

Az egyik kör során a motorháztetőre ketten is felültek, majd biztatásukra a vádlott növelni kezdte az autó sebességét. Haladása során a sűrűsödő hóesés miatt azonban későn észlelte, hogy az úttest enyhén balra kanyarodik, ezért jobbra lehaladt a szintén havas útpadkára, ahol fékezés ellenére egy fának ütközött, a vontatmányon utazók pedig arról leestek.

A sértett az útmenti fának csapódott, és olyan súlyos sérüléseket szenvedett el, hogy a helyszínen elhunyt.

A vád tárgya halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége.

Az Egri Járási Ügyészség a vádiratában mértékes indítványt tett arra az esetre, ha a vádlott az előkészítő ülésen beismeri a bűnösségét, és lemond a tárgyaláshoz való jogáról. Az ügyészség egy év hat hónap, végrehajtásában három évre felfüggesztett szabadságvesztés és két év közúti járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.04.30. csütörtök, 18:00
Nagy Zoltán Zsolt
a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinika igazgatója
Az iráni félelmek és a Fed-döntés uralta ma a kereskedést Amerikában

Az iráni félelmek és a Fed-döntés uralta ma a kereskedést Amerikában

Pörögnek az események a tőzsdéken, az amerikai technológiai szektor tegnap megszenvedte, hogy lapinformációk szerint az OpenAI nem tudta teljesíteni belső bevételi és felhasználói céljait. A szektor emellett újabb teszt elé néz ma, hiszen többek között az Alphabet, az Amazon, és a Meta is ma teszi közzé első negyedéves számait. Ráadásul a Fed kamatdöntése is ma lesz, amin a piaci várakozások szerint tartani fogják a kamatszintet. Az iráni háborúról pedig még nem is beszéltünk, ahol továbbra is nagy a bizonytalanság a háború lezárása kapcsán, és lapértesülések szerint Donald Trump már a Hormuzi-szoros hosszabb távú blokádjára készül. Ráadásul az olajpiaci helyzet az is komplikálja, hogy az Egyesül Arab Emírségek tegnap bejelentette kilépését az OPEC-ből, a világ legnagyobb olajtermelőit koordináló szervezetből. A tőzsdéken eközben óvatosság látszik, az USA-ban és Európában kis mértékben estek a tőzsdék, és a nap végére a magyar tőzsde is lefordult. Hasonló témákról is szó lesz következő befektetési konferenciánkon, május 12-én jön a Portfolio Investment Day 2026. Ne hagyja ki az év egyik legizgalmasabb befektetési eseményét! Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×