Infostart.hu
eur:
382.08
usd:
327.87
bux:
109191.2
2025. december 5. péntek Vilma
Nyitókép: Police.hu

Késelésbe torkollott egy drogügylet az Árpád hídnál

Őrizetbe vettek a rendőrök egy 16 éves fiút, aki egy verekedésbe torkolló kábítószer-eladás során megkéselt két másik fiatalt Budapesten, az Árpád hídnál – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pénteken a rendőrség honlapján.

A közlemény szerint 2025. március 22-én késő délután az Árpád hídnál, a pesti oldalon egy 16-20 éves fiatalokból álló, ötfős társaság találkozott három másik fiatallal, hogy marihuánát vegyenek tőlük. A találkozót egy közösségi oldalon szervezték meg, de az ügylet gyorsan elfajult, előbb vita, majd verekedés alakult ki.

Az eladók közül az egyik 16 éves fiú két másikat késsel megsebesített, majd társaival elmenekült.

A megszúrt fiatalkorúakhoz mentőt hívtak, egyiküket életveszélyes, míg a másikat nyolc napon belül gyógyuló sérüléssel vitték kórházba, az ő sebét is össze kellett varrni.

A BRFK az ügyben életveszélyt okozó testi sértés és más bűncselekmények gyanúja miatt indított nyomozást. A rendőrök azonosították a késelés feltételezett elkövetőjét; a 16 éves budapesti fiatalkorút április 8-án fogták el, életveszélyt okozó testi sértés és súlyos testi sértés kísérletének gyanújával hallgatták ki, majd őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását. 17 éves társát csoportosan elkövetett garázdaság gyanúja miatt hallgatták ki, ő szabadlábon védekezik.

A nyomozással párhuzamosan kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt büntetőeljárást indított a XIII. kerületi rendőrkapitányság.

Címlapról ajánljuk
Karácsonyi roham ide vagy oda, a kereskedelmi szövetség borúsnak látja a helyzetet

Karácsonyi roham ide vagy oda, a kereskedelmi szövetség borúsnak látja a helyzetet

Az Országos Kereskedelmi Szövetség álláspontja szerint még egy erős karácsonyi roham sem fogja egyenesbe hozni a kiskereskedelmi forgalom éves alakulását. Kozák Tamás, az OKSZ főtitkára szerint az árrésstopnak nincs jelentős hatása az élelmiszer-kereskedelem növekedésére, miközben az intézkedés jelentős károkat okoz az üzletláncoknak.

Orbán Viktor péntek reggel: a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját

A Kossuth rádióban kezdte pénteki munkanapját a miniszterelnök. Elmondta: ha a háborút a harctéren kell megoldani, a fenyegetettség nőni fog – fogalmazott. Beszélt az orosz energiától való függésünkről, a gyenge Európáról, a Tisza Párt állítólagos programjáról és a kettős állampolgárság népszavazásának évfordulójáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×