Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia
A closeup of a dimly lit prison holding cell door with gripping the bars - 3D render
Nyitókép: allanswart/Getty Images

Új fejlemény a Till Tamás-gyilkosság ügyében

Az ügyészség arra tett indítványt, hogy három hónappal hosszabbítsák meg a minősített emberöléssel gyanúsított férfi letartóztatását.

Továbbra is rács mögött maradhat az a 40 éves budapesti F. János, akit azzal gyanúsítanak, hogy 24 évvel ezelőtt agyonverte Till Tamást – tudta meg a 24.hu.

Négyessyné Bodó Marianna, a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség szóvivője a lap megkeresésére válaszolva azt mondta, hogy az ügyészség arra tett indítványt, hogy június 14-ig hosszabbítsák meg a bűncselekménnyel gyanúsított férfi letartóztatását.

Hódos Attila, a minősített emberöléssel gyanúsított férfi ügyvédje pedig azt közölte, hogy továbbra is tartják azt a véleményüket, hogy ez a bűncselekmény elévült, és ezt a korábbi miniszteri indoklás is tartalmazza, amit a jogtudomány is átvett.

Till Tamás 11 éves volt, amikor 2000. május 28-án reggel elment kerékpárjával egy vadasparkba lovagolni, de sohasem tért haza. Pár hónappal később egy kamionos megtalálta a gyermek biciklijét annak az esztergályosnak, V. Józsefnek a bajai ingatlanánál, akinek a házából idén nyáron előkerültek a gyerekcsontok.

Az tavaly decemberben derült ki, hogy F. János ölhette meg Till Tamást. F. János 2000. május 24-én 16 éves volt, és V. József tanyáján dolgozott. Az úton találkozott Till Tamással, aki segítséget kért tőle. F. János a műhelynél lévő fatárolóban puszta kézzel bántalmazta, majd egy ácskapoccsal végzett a kisfiúval. A gyermek holttestén borda-, koponya- és csigolyatörést találtak, melyek bántalmazásból származtak.

A gyanúsítás szerint F. János a holttestet egy talicskán áttolta a melléképületbe, majd elásta, mert tudta, hogy a tanya tulajdonosa, V. József le akarta azt betonozni. Egyébként F. János volt az, aki a nyáron az ügyészségen korábbi barátja és a munkaadója ellen vallott, miszerint ők voltak Till Tamás gyilkosai. Majd végül november 28-án a tanúkénti kihallgatásán beismerte a tettét, és részletes vallomást tett.

A férfi a gyanúsítotti kihallgatásán viszont már tagadta a bűncselekmény elkövetését, és azt állította, hogy kényszer és fenyegetés hatására tette azt a nyilatkozatát, amit a terhére rónak.

Címlapról ajánljuk
Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

„A szeretet szót kell kicsit pontosítani, mert ténylegesen ilyenkor mindenki próbálja kifejezni a másik felé a szeretetét, ez benne van. De ez az Isten szeretetének az ünnepe, hogy ő szeret minket, mert megtestesült és eljött ez a mag. Hogy ebből adódóan mi is megpróbálunk egy hasonló gesztussal jelen lenni a másik életében, az a következmény” – mondta Blanckenstein Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában, arra a kérdésre, hogy a karácsony egy katolikus pap szempontjából is a szeretet ünnepe-e.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
Nem kell külföldre vinni a pénzt, degeszre keresheted magad a magyar tőzsdén!

Nem kell külföldre vinni a pénzt, degeszre keresheted magad a magyar tőzsdén!

Az elmúlt évek egyszerű tőzsdei receptje 2025-ben látványosan felborult. Miközben a forint nagyot erősödött a dollárral szemben, az amerikai részvénypiac forintban számolva alulteljesített, a magyar tőzsde viszont harmadik éve hozott kiemelkedő, 30 százalék feletti hozamokat. A hazai piacon eközben új sztorik nőttek fel, mint a 4iG és a Rába, de a nyomatékot még mindig az OTP adja, ezek a sztorik olyan árfolyamemelkedést produkáltak, amik 2025 befektetési sztárjaivá tették őket, és 2026-ra is fontos tanulságokat hagytak maguk után.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×