Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig
Nyitókép: Getty Images/ Catherine Falls Commercial

Gyanús alakok iskolák környékén – gyerekrablás-pánik miatt szólalt meg a rendőrség

Egy korábbi körözés és a hozzá kapcsolt téves információ önálló életre kelt a közösségi oldalakon, ami riadalmat okozott a gyermekükért aggódó szülőkben, pedagógusokban.

A Fejér Vármegyei Rendőrség számolt be róla, hogy a közösségi médiában számos poszt olvasható arról, hogy gyanús személyeket látnak az oktatási intézmények körül szerte az országban, több száz kilométerre egymástól. A rendőrség ennek kapcsán kiemelte: a szóban forgó korábbi elfogatóparancs nem gyermekekkel kapcsolatos bűncselekmény miatt volt érvényben.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy ha bárki bűncselekmény előkészítésére, elkövetésére utaló információkról tud, hívja a rendőrséget, ne a közösségi oldalakon tegye közzé értesüléseit. Bejelentést tehetnek a 112-es segélyhívószámon vagy bármelyik rendőrnél, rendőri szervnél személyesen. A nyomozóhatóság minden ilyen jellegű esetre kiemelt figyelmet fordít, és – ha tudomására jut – haladéktalanul kivizsgálja.

A Székesfehérvári Törvényszék közölte: a napokban a közösségi médiában és a sajtóban terjedő híresztelésekkel ellentétben a Székesfehérvári Törvényszéken nincs folyamatban olyan büntetőeljárás, melynek tárgya gyermekekkel való kereskedelem, gyermekek elrablása lenne.

"A közösségi média bejegyzéseivel, és sajtómegjelenésekkel összekapcsolt büntető ügy tárgyának – annak ellenére, hogy a Büntető Törvénykönyv 192.§ szerinti megnevezése »emberkereskedelem és kényszermunka« –-, nincs köze a lakosság körében terjedő, rémületet keltő magatartáshoz. A vádirat szerint az elkövetési magatartás kiszolgáltatott, hajléktalan, felnőtt korú sértettek sérelmére megvalósított bűncselekmények" – szögezték le.

Hozzátették: ezen ügyben – a más eljárásokban is követett módon – a jogszabálynak megfelelően intézkedett a bíróság az akkor ismeretlen helyen lévő terhelt kapcsán az elfogató parancs kibocsátásáról, majd szintén a jogszabálynak megfelelően intézkedett annak visszavonásáról is, amikor a terhelt kézre került. A büntetőügyben tartandó tárgyalásról és a vádirat tényállásáról itt olvasható további tájékoztatás.

Címlapról ajánljuk
A Fidesz helyére lépne a Munkaspárt a kisvárosban, de a Tisza sem hagyja magát

A Fidesz helyére lépne a Munkaspárt a kisvárosban, de a Tisza sem hagyja magát

Időközi önkormányzati választást tartanak október 18-án, vasárnap Püspökladány 7-es számú egyéni választókerületében. A tét a képviselő-testületi többség megszerzése, a voksolás politikai érdekessége pedig, hogy a Munkáspárt aspiránsa is megküzd a mandátumért a hivatalosan függetlenként induló, de egyértelmű politikai kötődéssel rendelkező jelöltekkel.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×