Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Nyitókép: Pixabay

Összetört a 9 hónapja előzetesben lévő volt rendőrségi szóvivő

Suha Györgyöt még tavaly áprilisban tartóztatták le.

Az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivőjeként megismert Suha György Gambia volt tiszteletbeli konzulja is volt. Ezzel összefüggésben került előzetes letartóztatásba 9 hónappal ezelőtt.

Fia most arról számolt be, hogy apja már csak a nyilvánosságban látja szabadulásának esélyét. Úgy érzi, hogy a politika áldozata lett, mert bírálta Magyarország esetleges csádi szerepvállalását. Ebben egy levélben ír, amelyet most a közösségi médiában is megosztottak.

A blikk.hu információi szerint Suha Györgyöt "külföldi hivatalos személlyel kapcsolatban elkövetett befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmény” miatt tartják őrizetben. Egy volt kollégája tanúvallomása alapján fogták el. Állítólag útlevelekkel üzleteltek volna.

Fia most arról beszélt, hogy apja teljesen megtört,

több mint húsz kilót fogyott.

Semmilyen nyomozati lépés nem történt az ügyében, őt tavaly májusban hallgatták ki legutóbb. Ezért döntött úgy, hogy az eddigi hallgatás után most a nyilvánosság elé lép.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×