Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
135724.68
2026. június 14. vasárnap Vazul
Nyitókép: Pixabay

Nem tett vallomást a Révész Zsuzsa megölésével gyanúsított férfi

Kisteleken fogták el, azóta kezdeményezték a letartóztatását.

Révész Zsuzsát, az RTL egykori kommunikációs vezetőjét szombat délután ölték meg a lakása előtt, a feltételezett, 18 éves gyilkosát azóta elfogták, kihallgatták, és kezdeményezték a letartóztatását.

Révész Zsuzsa feltételezett gyilkosát, Sz. Tamást a Budapesti Rendőr-főkapitányságra állították elő, ahol az Életvédelmi Osztály nyomozói emberölés bűntett gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, valamint őrizetbe vétele mellett kezdeményezték a letartóztatását – közölte aBudapesti Rendőr-főkapitányság.

A gyanúsított a vallomástételt megtagadta. Révész Zsuzsa volt az áldozata annak a 18 éves férfinak, akit vasárnap reggel 9 órán belül fogott el a rendőrség gyilkosság gyanújával. A mentőszolgálat munkatársai megpróbálták újraéleszteni az 51 éves nőt, de az életét már nem tudták megmenteni.

A 18 éves férfi szombaton 18.50 körül támadt rá volt barátnőjének édesanyjára. A férfi elmenekült a helyszínről, ám a BRFK nyomozói azonosították, majd hajtóvadászatot indítottak ellene. Vasárnapra virradó éjszaka 4 óra körül fogták el Kisteleken elfogták Sz. Tamást.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Miután újra, egy évre megválasztotta Fidesz-elnöknek a párt kongresszusa, Orbán Viktor zárszót mondott. „Generációváltás kell a párt élén, jöjjenek a harmincasok, negyvenesek. Ezt fogom előkészíteni, ezért kértem csupán egy évet” – mondta a volt miniszterelnök. Előzőleg a Fidesz-kongresszus egyhangúlag megváltoztatta a párt alapszabályát, vége a választókerületi rendszernek. Politikai nyilatkozatokat is elfogadtak a migrációs paktumról és a közjogi méltóságok leváltásáról.
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×