Infostart.hu
eur:
362.38
usd:
321.8
bux:
0
2026. november 5. csütörtök Imre
Autópályák, autóutak mentén a parkolóhelyeken pihenő, jellemzően külföldi autósokat kifosztó banda egyik tagját fogják el rendőrök Kunszentmiklóson 2023. február 27-én. A bűnbanda több mint félszáz bűncselekményt követett el és az általuk okozott kár több tízmillió forint. A rendőrök egyidőben csaptak le a 12 gyanúsítottra Kunszentmiklóson, a bíróság pedig elrendelte valamennyiük letartóztatását.
Nyitókép: MTI/Mihádák Zoltán

Brutálisan támadt rá az alvó sofőrökre a bűnbanda

Autópályák mentén fosztogató bandát leplezett le a rendőrség.

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettese közölte, hogy a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészséggel együttműködve, február 27-én egyidőben csaptak le a 12 gyanúsítottra Kunszentmiklóson. A bíróság elrendelte valamennyiük letartóztatását.

Latorovszky Gábor elmondta: a bűnbanda, több mint félszáz bűncselekményt követett el és az általuk okozott kár több tízmillió forint.

Arról is beszélt, hogy a bűnözök az elhagyatott út menti parkolókban pihenő, jellemzően alvó utasokra vadásztak.

A módszerük lényege a meglepetés volt; ha nyitva volt a kocsi, akkor az ajtón keresztül szerezték meg az elérhető tárgyakat, telefonokat, pénztárcákat, autóstáskákat. Amennyiben zárva volt az autó, akkor betörték az ablakot és azon keresztül benyúlva kapták fel az értékeket.

A rendőr ezredes hozzátette, hogy a banda főleg az M1-es, M5-ös, M7-es autópályák és az M0-ás autóút mentén tevékenykedett. Még decemberben elfogtak öt, a bűncselekménysorozathoz köthető személyt, így 17 embert gyanúsítanak kifosztással és lopással - közölte Latorovszky Gábor.

Kövecs Máté a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője arról számolt be, hogy az országos rendőr-főkapitány elrendelte a különböző hatóságok bűnügyi koordinációját, így

az ügyészség képviselői is részt vettek a rajtaütésben.

A bíróság az ügyészség indítványára rendelte el a gyanúsítottak letartóztatását - mondta a helyettes szóvivő.

Címlapról ajánljuk

Ügynökakták: sorra reagálnak az érintett ismert emberek

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×