Infostart.hu
eur:
363.35
usd:
326.04
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Pixabay

Rémálom Németországban: egész eddigi életét szobába zárva töltötte egy nyolcéves kislány

A német lapok által csak Mariaként emlegetett lány az elmúlt hét és fél évben a 25 ezres Attendornban élő nagyszüleinél lakott.

A német hatóságok kiszabadítottak egy nyolcéves lányt, aki a vád szerint egész életét a nagyszülei egyik szobájába zárva töltötte – írja a Guardian.

Az ügyész a helyi lapoknak azt mondta: a lány valószínűleg semmit sem láthatott a külvilágból. Szeptember 23-i kiszabadítása után az orvosok nem találtak rajta fizikai bántalmazásra vagy alultápláltságra utaló jeleket. Beszélni rendesen tudott, de nemcsak a lépcsők okoztak neki látható nehézségeket, hanem az egyenetlen talaj is.

A kislány még sose látott erdőt, réten sem volt még, autóban sem utazott.

Arról nincs információ, anyja és nagyszülei miért dönthettek úgy, hogy bezárják, a kérdésekre nem válaszoltak.

Maria apja a lány születésekor már külön élt az anyától, aki csak egy cetlit hagyott az autóján, amin annyi állt, hogy Olaszországba költöznek. A nő a hatóságoknak 2015-ben jelentette, hogy Calabriába költözött.

Az apa még 2015 szeptemberében tett bejelentést arról, hogy látta az anyát és a gyereket Attendornban, de amikor a hatóságok megkeresték a nagyszülőket, azok azt mondták, a nő és a gyerek Olaszországban él. Egy közelben élő házaspár idén júliusban tett bejelentést a rendőrségnél, miszerint a nagyszülők fogva tarthatják a gyereket. Az anya rokonai is megerősítették: német vezetékes számon szokták hívni. Az olasz hatóságok alátámasztása szerint is a nő soha nem élt a megadott calabriai címen.

Az ügyészség kiskorú fogva tartásával és rossz bánásmóddal vádolja az anyát és a nagyszülőket. Maria 47 éves anyja akár tíz év börtönbüntetést is kaphat.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökaktákról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangulat péntek reggelre Ázsiát is elérte: a japán tőzsde több mint 6, a dél-koreai Kospi pedig több mint 8 százalékos mínuszban is járt, utóbbinál a kereskedést is fel kellett függeszteni. Délután fontos munkaerőpiaci adatok jöttek Amerikából, melynek hatására leszúrt az arany, és erősödni kezdett a dollár. Alapavetően azonban nem változtatta meg a piaci hangulatot a mostani adatközlés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×