Infostart.hu
eur:
358.89
usd:
309.09
bux:
130632.44
2026. május 22. péntek Júlia, Rita
Caucasian angry and aggressive man threatening with fist.
Nyitókép: Andranik Hakobyan/Getty Images

Elgurult a gyógyszer, miután a futárnő felverte az autójával az utca porát

A Kiskunhalasi Járási Ügyészség személyi szabadság megsértése, zaklatás és könnyű testi sértés miatt vádat emelt egy helybeli férfival szemben, aki azért, hogy megleckéztesse az ételhordó futárt, követni kezdte, majd egy zsákutcában útját állta és bántalmazta, valamint életveszélyesen megfenyegette a nőt.

A vádirat szerint a kiskunhalasi férfi – az ügy vádlottja – 2021. szeptember 8-án délben egy útkereszteződésben megállt az ételhordó futár autója mellett és a lehúzott ablakon keresztül szidalmazni kezdte amiatt, hogy előzőleg a haladása során felverte a port a férfi lakóháza előtti földes úton. A nő közölte, hogy futár és sietnie kell a kiszállítással, majd elhajtott a helyszínről. Észrevette azonban, hogy a férfi követi őt, ezért sietségében és tévedésből egy közeli zsákutcába hajtott be. Mire megfordult, a férfi utolérte és autójával útját állta, emiatt nem tudott továbbhaladni.

A vádlott kiszállt a járművéből és odalépett a sértetthez, hogy ismét számon kérje őt. Ekkor a futárnő a telefonjával fényképet készített az útját álló jármű helyzetéről, egyúttal segítséget akart hívni. A férfi azonban benyúlt a jármű nyitott ablakán és rángatni kezdte a nőt, miközben a telefonját is igyekezett kicsavarni a kezéből. Dulakodás közben könyökével megütötte a nő száját, leverte fejéről a szemüvegét és betörte a telefonjának kijelzőjét. A sértett a bántalmazás következtében 8 napon belül gyógyuló felszínes sérüléseket szenvedett.

A futárnő kiabálására a vádlott rövidesen felhagyott a támadással és a közeli lakóhelyére hajtott, ahová a sértett – mozgási szabadságát visszanyerve – követte, miközben segítséget hívott a helyszínre. Itt ismét szóváltásba keveredtek, melynek során a férfi azzal fenyegette meg a nőt, hogy

„a rendőrök előtt is kitapossa a belét”.

Az ügyészség a férfit személyi szabadság megsértésének bűntettével, továbbá zaklatás és könnyű testi sértés vétségével vádolja. Bűnösségéről a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni – írja közleményében a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.

Címlapról ajánljuk
Beneš-dekrétumok – Célt ért egy magyar földtulajdonos küzdelme

Beneš-dekrétumok – Célt ért egy magyar földtulajdonos küzdelme

A szlovák Alkotmánybíróság megsemmisítette a Legfelsőbb Bíróság korábbi döntését, és kimondta, hogy a magyar földtulajdonos alkotmányos panaszai jogosak voltak. A döntés értelmében ismét el kell ismerni Bositsék tulajdonjogát azokra a földterületekre, amelyeket az állam a Beneš-dekrétumokra hivatkozva próbált elkobozni.

Horn Gábor: most legalább akkora a feladat, mint 1990-ben, csak nincs annyi idő elvégezni

Nem kormányváltás, hanem rendszerváltás történt – így értékeli a Tisza Párt kétharmados győzelmét a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke. Horn Gábor az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt: még legalább egy hónap kell ahhoz, hogy kiderüljön, mi várható az új kormánytól.
inforadio
ARÉNA
2026.05.22. péntek, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
Bod Péter Ákos: Bivalyerős a forint, de vajon meddig?

Bod Péter Ákos: Bivalyerős a forint, de vajon meddig?

A politikai fordulatot követő piaci eufória látványos sikert hozott: a forint szárnyal, miközben az állampapír-hozamok zuhannak. Az április 12-i kormányváltás „hájp” után azonban fontos kérdések merülnek fel. Miközben az exportőrök a hirtelen jött erősödés miatt aggódnak, az euróban megtakarítók pedig devizavagyonuk apadását kénytelenek elkönyvelni, a legfőbb kérdés mégis az: a forint tartós strukturális átárazódásának vagy csupán egy tiszavirág-életű politikai nászútnak vagyunk a tanúi? Levonulhat-e a kezdeti lelkesedés úgy, hogy a makacs fundamentumok – a stagnáló gazdaság és a költségvetési deficit – végül komoly próba elé állítják az országot? Az euróövezet felé vezető út hosszú, és bár a forint eddigi, feltörekvő piacokra jellemző extremitásait és rendkívüli volatilitását egy kiszámíthatóbb pálya válthatja fel, a jegybanki kamatnormalizáció és a gazdasági realitások még tartogatnak buktatókat. És vajon képes lesz-e a magyar fizetőeszköz levetkőzni a sérülékeny, spekulatív imázst?

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×