Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: Pixabay

Évek óta autózgatott jogsi nélkül

Legutóbb tavaly márciusában tiltotta el a bíróság egy évre a közúti járművezetéstől, de semmilyen visszatartó ereje nem volt ennek.

Vádat emeltek egy 16 éves fiúval szemben, aki évek óta vezet személygépkocsit vezetői engedély nélkül, egyik utolsó ellenőrzése során pedig kiderült, kábítószert is fogyasztott, mielőtt a volán mögé ült - közölte a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője.

Szanka Ferenc közölte, a fiatalkorú férfival szemben eltiltás hatálya alatt elkövetett járművezetés, kábítószer-birtoklás és bódult állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt emeltek vádat.

A 16 éves fiú nem rendelkezik vezetői engedéllyel, a vádirat szerint azonban ennek ellenére vele szemben már több mint két éve kisebb közlekedési szabálysértések miatt rendszeresen eljár a rendőrség. Legutóbb tavaly márciusában tiltotta el a bíróság egy évre a közúti járművezetéstől, de ez - ahogyan a korábbi szankciók - semmilyen visszatartó erővel nem bírt. A vádlottat az eltiltás hatálya alatt július 16-án és 17-én is igazoltatták Szegeden a rendőrök, mindkét esetben ugyanazt a személygépkocsit vezette.

A második ellenőrzés során kiderült, hogy korábban kábítószert fogyasztott, és az autóból drog és annak fogyasztásához szükséges eszközök kerültek elő. Az igazoltatások és eljárások ellenére két nap múlva a vádlottat a rendőrök ismét igazoltatták autóvezetés közben - közölte a csoportvezető ügyész.

Címlapról ajánljuk
Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

A családok lehetőségeiről, a fiatalok ügynökmúlthoz való hozzáállásáról, az állami vezetők esetleges érintettségéről, illetve a kormány attitűdjéről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×