Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: BKK

Dühében sörösüveget hajított a buszsofőrnek – videó

A 26 éves vádlott még tavaly nyáron, egy újbudai megállónál került szóváltásba.

A vádirat szerint a vádlott – két ismerősével – 2020. július 4-én hajnalban, a XI. kerületi Budafoki út és Hengermalom út kereszteződésénél található buszmegállóban ittasan szállt fel a 901-es számú éjszakai buszra. Mivel érvényes menetjegyük, illetve bérletük nem volt és ittasak is voltak, ezért a buszvezető közölte, hogy nem utazhatnak a buszon.

Emiatt a vádlott és a buszvezető között szóváltás alakult ki, aminek során a sofőr a busz ajtaját megpróbálta becsukni, amit azonban a vádlott megakadályozott, a busz ajtaját szétfeszítette, majd a járműről lelépett. Ezután a kezében tartott sörösüveget a buszvezető fülke üvegének dobta, ami ennek következtében széttört.

A vádlott ugyan távozott a helyszínről, de nem sokkal később a hatóság emberi megtalálták – olvasható a Fővárosi Főügyészség közleményében.

A Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség a 26 éves férfit garázdaság vétségével vádolja és arra tett indítványt, hogy a bíróság tárgyalás mellőzésével járjon el. Az ügyészség a vádiratban indítványozta, hogy a bíróság egy korábbi, más ügyben – szintén garázdaság miatt – kiszabott a próbára bocsátást szüntesse meg és a vádlottal szemben halmazati büntetésül közérdekű munka büntetést szabjon ki. A vádlott jelenleg más ügyben letartóztatásban van.

Címlapról ajánljuk
Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

A családok lehetőségeiről, a fiatalok ügynökmúlthoz való hozzáállásáról, az állami vezetők esetleges érintettségéről, illetve a kormány attitűdjéről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Sötét titkok a múzeumokban: évtizedek óta őrzött náci műkincsek nyomába erednek Európában

Sötét titkok a múzeumokban: évtizedek óta őrzött náci műkincsek nyomába erednek Európában

Negyedszázaddal követve más nagy európai országokat, Olaszország is napirendre tűzte a nácik által elrabolt műkincsek visszaszolgáltatásával foglalkozó testület felállítását. A napokban a kormányfő, Giorgia Meloni pártjának egyik képviselője a törvényhozás elé terjesztette az erről szóló jogszabálytervezetet, amelyet a miniszterelnök „civilizációs tettként” értékelt. Svájc is lépéseket tett e téren, az alpesi országban most kezdte el működését a restitúciós bizottság, irányítója Simonetta Sommaruga volt államfő, aki elismerte: országában „néha több idő kell a dolgokhoz, de ez nem jelenti azt, hogy nem történt semmi”.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×