Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 5. szombat Lőrinc, Viktor
Nyitókép: PoliceHungary/YouTube

Így „dolgozott" a magyar kriminalisztika egyik legszofisztikáltabb csalója

Nemrég Dominikán fogta el a rendőrség azt a harmincéves magyar férfit, aki éveken át irányított a Karib-térségből egy bűnszervezetet úgy, hogy annak végrehajtói sok esetben azt sem tudták, miben vesznek részt.

A most 30 éves T. Alex Budapesttől nyolcezer kilométerre lévő Dominikáról, mindössze telefon és laptop használatával építette fel és irányította a valaha létezett egyik legkifinomultabb magyar bűnszervezetet. Az egyébként büntetlen előéletű férfira három éven át vadászott a rendőrség, míg végül a Dominikai Köztársaságban július elején az FBI segítségével elfogták.

T. Alex 2014-ben kezdte el kiépíteni a bűnszervezetét: gyanútlan emberek közreműködésével olyan lakásokat adott bérbe, amelyek valójában nem is léteztek. Később szintet lépett és már nem bérbe adta, hanem el is adott olyan ingatlanokat, amelyekhez semmi köze nem volt.

A csaló úgy dolgozott, akár egy fantom – teszi hozzá a hírportál. Bár az ügyében indult eljárásnak összesen 130 gyanúsítottja van, a gyanúsítottak közül csak néhányan ismerték személyesen a „nagyfőnököt”. Épp ettől volt nehezen megfogható az a szervezet, amelyet felépített: a bűncselekményeket végrehajtó emberek egy jelentős része ugyanis szintén áldozat volt.

A Hvg.hu-nak sikerült felkutatnia az egyik ilyen asszisztenst, akinek a révén betekintést kaphatunk abba, milyen módszerekkel dolgoztak a csalók és mikéntélték meg ezt az átvert emberek.

Mint arról korábban az Infostart is beszámolt, az ügyben jelenleg 130 gyanúsított van, közülük a főszervezőn kívül még négyen vannak letartóztatásban.

Címlapról ajánljuk
Ezért akar mindenki egyre nagyobb szeletet az Északi-sarkvidékből

Ezért akar mindenki egyre nagyobb szeletet az Északi-sarkvidékből

Donald Trump többször is felvetette Grönland megszerzésének lehetőségét, ami jelentősen felgyorsította az Európai Unió Északi-sarkvidéki szerepvállalását. A transzatlanti feszültségekre válaszul Brüsszel erősítette együttműködését Norvégiával és Izlanddal. A térségben ezalatt Oroszország és Kína is igyekszik növelni befolyását. Németh Viktóriát, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány senior kutatóját kérdezte az InfoRádió.

Gyulai Márton: rengeteg szupersztár és újítás lesz a budapesti Atlétikai Világdöntőn

Tévéshow-szerű elemekkel zajlik majd szeptember 11. és 13. között, háromszor háromórás műsorban az első alkalommal kiírt, 10 millió dollár összdíjazású Atlétikai Világdöntő Budapesten, a Zsivotzky Gyula Nemzeti Atlétikai Központban. Gyulai Márton, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség sport- és rendezvényigazgatója beszélt erről az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
A tengerbe vagy a föld alá az adatközpontokkal? A létesítmények áram- és vízfogyasztását így fékeznék meg

A tengerbe vagy a föld alá az adatközpontokkal? A létesítmények áram- és vízfogyasztását így fékeznék meg

A mesterséges intelligencia térhódításával az adatközpontok iránti étvágy is rohamosan nő, csakhogy a hatalmas szerverparkoknak nemcsak rengeteg áramra, hanem jelentős mennyiségű vízre is szükségük van. Miközben az AI-ipar újabb és újabb adatközpontokat épít, éppen azokban a régiókban is sorra jelennek meg a beruházások, amelyeket vízhiány sújt. Az infrastruktúra bővítését ráadásul az elektromos hálózatok szűk keresztmetszetei, a magas energiaárak és a helyi közösségek ellenállása is nehezíti. A megoldás ezért egyre inkább az lehet, hogy az adatközpontokat oda telepítik, ahol a természet segít a működtetésükben: a föld alá vagy akár a tengerbe.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×