Infostart.hu
eur:
362.92
usd:
323.46
bux:
147691.06
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: Pixabay

Vádemelés magyar rendőrök ellen, mert súlyosan bántalmaztak egy férfit

Hivatalos eljárásban, csoportosan elkövetett bántalmazás és más bűncselekmények miatt vádat emeltek hét rendőr ellen - tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészség.

A közlemény szerint június 3-án este Budapesten a rendőrök garázdaság miatt intézkedtek egy férfi ellen, akit aztán ellenszegülő és támadó magatartása miatt előállítottak egy kerületi kapitányságra.

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség vádirata szerint a férfit a rendőrök az intézkedés helyszínén, majd a kapitányságon is többször bántalmazták, emiatt többszörös bordatörést és a felsőtestén zúzódásos sérüléseket szenvedett. A légmell kialakulása a sértettnél életveszélyes állapotot idézett elő, amely orvosi segítségnyújtás nélkül nem lett volna elhárítható.

  • Az első bántalmazást a sértett akkor szenvedte el, amikor az intézkedés kezdetén az egyik rendőr felé lépett, aki előbb eltolta magától a férfit, majd megragadta a nyakát és több másodpercig, kisebb erővel szorította. A férfi ellenállást tanúsított, az autója kulcsát eldobta és egy széket rúgott az egyik rendőr felé, aki erre ököllel fejen ütötte őt.
  • A kapitányság befogadóhelyiségben a korábban a sértett nyakát megszorító rendőr megragadta a férfit a felső testén, lenyomta egy sámlira, miközben ököllel megütötte a hasát.
  • Később egy rendőr - a korábbi bántalmazó és egy másik kollégája támogatásával - gázspray-t fújt a zárt légterű előállító-helyiségbe, ahol a sértett egyedül volt.
  • Egy óra elteltével három rendőr bement a helyiségbe, és testszerte kitartóan rugdosta, valamint tenyérrel és ököllel ütötte a sértettet.

A bántalmazásban részt nem vevő, de azt észlelő rendőrök a történteket nem jelentették, nem léptek fel ellene, sőt egyikük a támogató jelenlétével segítette az elkövetést, így valamennyien bűncselekményt követtek el a nyomozó ügyészség szerint.

A fogdai bántalmazásban részt vevő három rendőr szolgálati viszonya megszűnt, majdnem négy hónapig volt letartóztatásban - áll a közleményben.

Címlapról ajánljuk
Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás külpolitikai szakértő szerint bár Donald Trump Make America Great Again-politikája alapvetően sikeres volt, mégis elpártoltak tőle a latinok és a feketék, véget érhetett a „trumpi koalíció kora” – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora.

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Kiderült: bővülhet Matolcsy György gyanúsítási listája, csak zárt ülésen hajlandó beszélni a volt jegybankelnök

Kiderült: bővülhet Matolcsy György gyanúsítási listája, csak zárt ülésen hajlandó beszélni a volt jegybankelnök

Csütörtök délután tartja következő ülését az MNB Működésével Kapcsolatos Visszaéléseit Feltáró Vizsgálóbizottság a parlamentben. A testület még a letartóztatása előtt beidézte Matolcsy György korábbi jegybankelnököt és Varga Mihályt, az MNB jelenlegi vezetőjét. Az előzetes letartóztatásban lévő Matolcsyt ma biztos nem hallgatja meg a bizottság, a védője viszont a hírek szerint beszámol az álláspontjáról, második napirendi pontként pedig Varga Mihály személyesen beszél a képviselők előtt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×