Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta
Sharp shards of car glass on the asphalt
Nyitókép: Berezko/Getty Images

Az anyósülésen ülve lopott egy másik autóból – videó

A lopás elkövetési értéke összesen mintegy 80 ezer forint, a rongálási kár 160 ezer forint.

A vádirat szerint a vádlott és az eddigi eljárásban ismeretlen társa 2019. november 04-én dél körül egy X. kerületi étterem parkolójában parkolt gépkocsival. Ekkor érkezett az étterem parkolójába egy másik autóval két nő, akik a vádlott és társa gépkocsija mellé tolattak be.

A két nő ezután kiszállt az autóból, amiben azonban benne hagytak egy női táskát és egy mobiltelefont. Az autót lezárták, majd bementek egy közeli üzletbe. A vádlott és társa észrevette az autóban hagyott értékeket, és megbeszélték, hogy azokat eltulajdonítják.

A vádlott ismeretlen társa közelebb tolatott a másik gépkocsihoz, majd a vádlott kihajolt az anyósülés felőli ablakon, és betörte a másik gépkocsi jobb oldali hátsó üvegét, amelynek következtében az autó vészvillogója beindult. A vádlott ekkor anélkül, hogy kiszállt volna a saját gépkocsijából, kihajolt és a betört ablakon keresztül kivette az autóban hagyott táskát, benne 30 ezer forinttal, személyi okmányokkal, bankkártyával, továbbá eltulajdonította a kocsiban hagyott mobiltelefont is.

A sértett gépkocsija folyamatosan riasztott, miközben a vádlott és társa elhajtott a helyszínről.

A lopás elkövetési értéke összesen mintegy 80 ezer forint, a rongálási kár 160 ezer forint.

A Budapesti X. és XVII. Kerületi Ügyészség a 25 éves férfit dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettével vádolja. A büntetett előéletű férfival szemben az ügyészség végrehajtandó fogházbüntetés és pénzbüntetés kiszabását indítványozta a vádiratban. Emellett indítványt tettek a vádlottal szemben más ügyben korábban kiszabott 1 év felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtásának elrendelésére is.

Címlapról ajánljuk
A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A németeket tizenegyesekkel kiejtő Paraguay remekül védekezett a francia szupersztárok ellen is, akik csak Mbappé 70. percben lőtt büntetőjével tudták feltörni a védelmet, ezzel 1-0-ra győztek a labdarúgó-vb nyolcaddöntőjében. Mbappé ezzel utolérte Messit és hétgólos, a franciák a Kanadát 3-0-ra legyőző Marokkóval játszanak a négy közé jutásért.

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Magyar Péter miniszterelnök videón és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A mai képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól alkalmazandó lesz. Mennek a vármegyék és a főispánok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Szombaton sincs megállás a belpolitikában: az egyetemi kuratóriumi pályázatok kiírása mellett továbbra is az uniós források és a költségvetés helyzete áll a fókuszban. Emellett napvilágot látott a kormány átfogó energiatörvény-tervezete, amely a dinamikus tarifák bevezetésével és komoly bürokráciacsökkentéssel reformálná meg a hazai árampiacot. Ezzel párhuzamosan az energiahatékonysági szabályok is szigorodnak, így az állami szervek az uniós értékhatár felett már csak közel nulla energiaigényű épületeket vásárolhatnak vagy bérelhetnek. A nap egyik legfontosabb politikai fejleményeként Magyar Péter fog beszélni arról, hogy a kormány benyújtja az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek részleteit délután 16 órakor ismerteti egy rendkívüli bejelentésben. Szombati híreink a kormányzati munkáról percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×