Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta
Detail on the rear light of a car.
Nyitókép: bizoo_n/Getty Images

Büntetőfékezett, majd újabb veszélyes manőverekbe kezdett – videó

Három évet is kaphat közúti veszélyeztetés bűntette miatt.

A Győri Járási Ügyészség vádirata szerint a 30 éves terhelt 2021 májusában az M85-ös autóúton közlekedett. Megelőzött egy járművet, azonban túl hirtelen tért vissza elé, ezért a sértett a reflektor felvillantásával fejezte ki nemtetszését.

Ezen a terhelt háborodott fel, és hirtelen lefékezett a sértett előtt, majd gyakorlatilag lépésben haladt előtte. A manőver miatt a sértett is hirtelen fékezésre kényszerült, majd végül kikerülte az előtte nagyon lassan haladó terheltet. Ezután a vádlott követni kezdte a sértett járművét, úgy hogy veszélyesen közel haladt hozzá, ezzel veszélyeztetve és megrémítve a sértettet és két utasát. A veszélyes helyzet végül a Soproni Rendőrkapitányságon ért véget, ahova a sértett hajtott feljelentést tenni, nyomában az elkövetővel – olvasható az ugyeszseg.hu-n.

A vádlott ellen az ügyészség közúti veszélyeztetés bűntette miatt emelt vádat. Vele szemben három évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható, valamint az ügyészség indítványozta, hogy az elkövetőt a bíróság tiltsa el a járművezetéstől. A nyomozás során a Soproni Rendőrkapitányság rendőrei jártak el, az érdemi döntést pedig várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Velencei-tóról dönteni kell

Szakértő: a Velencei-tóról dönteni kell

Nehéz lenne még ezen a nyáron dönteni a Velencei-tó helyzetének rendezéséről, de lenne min változtatni – fejtette ki az InfoRádió Aréna című műsorában Vasas Gábor, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója, aki szerint az is katasztrófa, ahogy sokszor hozzáállunk a helyzethez, miközben fel kellene készülni a tó vízállásának drasztikus változásaira.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Orosz nagyvárosokat lőnek az ukránok, váratlanul tűzszünetet ajánlott Moszkva – Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Orosz nagyvárosokat lőnek az ukránok, váratlanul tűzszünetet ajánlott Moszkva – Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Az orosz hatóságok szombati tájékoztatása szerint az éjszaka folyamán nagyszabású ukrán dróntámadás érte Szentpétervárt és a környező Leningrádi területet. A beszámolók alapján a csapások egy jelentős olajexportot bonyolító balti-tengeri kikötőt is érintettek. Orosz források a védelmi minisztériumra hivatkozva arról írnak, hogy Oroszország kész átadni Ukrajnának az elesett katonák holttestét Kosztyantinyivkánál, és ennek érdekében ideiglenes tűzszünetet javasol a városban – számolt be az Ukrajinszka Pravda. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×